|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 86 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-86 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: I. Ferdinánd /román király/ 2013. május 28.Elutasítja a magyarellenesség vádját a nagyváradi polgármesterMagyar politikusokkal és nem a nagyváradi magyarokkal van baja Ilie Bolojannak Az elmúlt hónapokban több olyan eset történt Nagyváradon, mely sokak szerint az itteni magyar közösség kisebbségi jogait sérthetik. Magyar utcanevek megváltoztatása, parkok átnevezése keltett több alkalommal felháborodást, és ezeket a magyarellenesnek minősített rendelkezéseket a közvélemény egyértelműen Ilie Bolojan polgármester rovására írta. Sokan csodálkoztak is azon, hogy a városgazda miért lett egyszerre úgymond magyarellenes, hiszen előző mandátuma alatt, míg az RMDSZ-szel irányította a várost, a helyzet nem volt ennyire kiéleződve. Sok vélemény látott napvilágot a közelmúltban, egyedül a polgármester véleménye nem volt tisztázva. Megkerestük tehát a városgazdát, s neki szegeztük a kérdést: mi a baja tulajdonképpen a nagyváradi magyarokkal? – Polgármester úr, az elmúlt hónapokban a nagyváradi magyarság körében kialakult egyfajta negatív hangulat, mivel sokan úgy vélik, az ön által hozott intézkedések nem veszik figyelembe a nagyváradi magyarok nemzetiségi jogait, illetve a város egykori magyar múltját szándékosan rombolni akarják. Ön hogyan látja ezt? – Pontosan mire céloz, beszéljünk konkrét esetekről, mivel úgy vélem, nem helyes általánosítani. Célzok itt a Bajor Andor utca átnevezésére, vagy például a pár hete bezárt Moszkva kávézóra, hiszen mindkét eset több keserű kérdést hagyott maga után, s a magyar váradiak közül sokan ezt etnikai alapú intézkedésnek vélték, vélik. – Rendben. Kezdjük a Bajor Andor utcával. Ennek az utcának az átnevezése azért történt, mert maguk az utca lakói kérték. Írásos megkereséssel fordultak a város vezetőségéhez. Igen, jóváhagytuk ennek az utcának az átnevezését, de Váradon mégis van jelenleg olyan utca, amelyik a Bajor Andor nevét viseli. Nem merült fel annak a kérdése sem, hogy kiiktassunk egy magyar utcanevet Nagyváradon. Azon a tanácsülésen, amelyiken ezek az utcanévcserék történtek, senki nem emelt ez ellen kifogást, nem érvelt ez ellen. De nézzük meg, abban az esetben, amikor el kell döntenünk, milyen nevet kapjon egy utca, milyen kritériumokat kell figyelembe vennünk. Mikor jelzőkre utaló neveket adunk, például Csendes utca, amit magyarra és románra is le lehet értelmesen fordítani, fel sem merül annak a kérdése, hogy ez elfogadható vagy sem. Azonban amikor különféle ismert emberekről kell elnevezni, akkor igenis betartjuk azt, hogy minden negyedik újranevezendő utca magyar személyiségről legyen elnevezve. De van még valami, amiről nagyon őszintén kell most beszéljünk! Be kell látnia mindenkinek, hogy egyes magyar nevek kiejtése, helyes leírása nagyon nehéz a nem magyaroknak, ez ellen nem tudunk mit tenni. Volt olyan, hogy telefonos tárgyalás során lebetűzve se tudta leírni a címet a tárgyalópartner. Értsük már meg, ez nem egy magyarellenes dolog, ez a realitás, nyelvi korlát. De hangsúlyozom, a tanácsban mindeddig nem merült fel az, hogy Váradon már meglévő magyar utcaneveket megszüntessenek, kitöröljenek a köztudatból. Nézze ezt a most elém terjesztett utcanévlistát, láthatja, minden negyedik új utcanév magyar személyiség neve. – És a Moszkva kávézó esete? Az egy olyan hely, ahol magyar kulturális eseményeket szerveznek évek óta. – Legyen világos, a törvények betartása minden lokálra érvényes. Akár magyar, akár román törzsközönsége van. Nézze meg, itt van az asztalomon egy határozat, pont ma bírságoltunk meg és zárattunk be ideiglenesen egy Zöldfa utcai lokált, hasonló okokból, mint a Moszkva kávézót, mivel nem tartották be a csendvédelmi rendelkezést. A Zöldfa utcai lokál tulajdonosa román, akkor most ez egy románellenes intézkedés volt – kérdem én –, vagy egy, a város polgárainak az érdekeit szem előtt tartó rendelkezés? Legyen világos, a nagyváradi önkormányzat és a rendőrség között van egy megállapodás, mely szerint ha egy lokál kétszer figyelmeztetésben részesül amiatt, mert megszegte a csendvédelmi intézkedést, harmadik kihágáskor ab ovo be kell azt záratni. Senkit nem ér tehát meglepetésként az ilyen bezáratás. Tehát elmondom még egyszer, a Moszkva Kávézót nem azért zárattuk be egy hónapra, mert az egy magyarok által látogatott lokál, hanem azért, mert többszöri figyelmeztetés ellenére sem voltak hajlandók betartani az előírt szabályokat. Engem tökéletesen nem érdekel, hogy a lokálok mellett lakó és esetenként panaszt tevő polgárok, akiket zavar a nem megengedett lárma, milyen párthoz tartoznak, nagyromániások, liberálisok, RMDSZ-közeliek. – A nagyváradi magyarok mégis aggódnak amiatt, hogy egyre inkább terjed, a polgármester magyarellenes politikát folytat. – Beszéljünk akkor nyíltan, mondjuk ki, mi is generálja valójában ezeket a botrányokat. Arról van szó, hogy az RMDSZ egyfajta lejárató, uszító kampányba kezdett most a román városvezetőség ellen, mivel nem jutottak vezető pozícióba az önkormányzatban. S ehhez legkézenfekvőbb, ha minden problémát etnikai síkra terelnek. Hogy saját sikertelenségüket leplezzék, azt akarják elhitetni az itteni magyar közösséggel, hogy a városvezetőség a polgármesterrel az élen egyszeriből mélységesen magyarellenes lett. Én a megelőző mandátumom alatt jól együtt tudtam működni mind az RMDSZ-szel, mind az itteni magyar közösséggel. És ami nagyon fontos, legyen világos, ami a megelőző mandátum alatt Váradon történt, akár jó, akár rossz dolgok, akár úgymond magyarellenes intézkedések, azokban az RMDSZ kivétel nélkül partner volt. Nem a liberálisok csinálták egyedül, hanem az RMDSZ-szel koalícióban. És az, hogy jelenleg hol tart ez a város – bármilyen szempontból –, akár jó, akár rossz értelemben, az nemcsak az én érdemem vagy hibám, hanem ugyanúgy az RMDSZ-é is, hiszen RMDSZ-es alpolgármesterrel, az itteni magyarok képviselőjével tettünk együtt mindent! Ha magyarellenes dolgok történtek netán, úgy ezeket is az RMDSZ-szel közösen tettük. Ez az igazság. – Ön hogyan viszonyul emberként a magyarokhoz? Vannak magyar barátai, ismeri a magyar kultúrát, a régi Várad történelmét? – Igen, vannak magyar barátaim és egész eddigi politizálásom bizonyítja, hogy nem vagyok magyargyűlölő. Elmondok most önnek egy eddig nem nyilvános esetet, csak hogy képbe legyen az én személyes hozzáállásommal, viszonyulásommal a magyarokhoz. Pár évvel ezelőtt kormányfőtitkárként helyettest kellett válasszak, az egyik jelölt egy Vâlcea megyei román liberális volt, a másik pedig a margittai RMDSZ-es, Cseke Attila. Én pedig Cseke Attilát választottam, és mikor Tăriceanu kormányfő is rákérdezett, hogy de miért, azt feleltem, én bihari emberként bizony jobban megbízok egy margittai magyarban, mint egy vâlceai liberálisban. És ezt jól tudják azok az RMDSZ-esek, akik most magyargyűlölőként akarnak engem beállítani, meg lehet tőlük kérdezni ezt is. Hiszi vagy sem, számomra nem az a fontos, hogy valaki milyen etnikumhoz tartozik, milyen funkciója van, hanem hogy emberileg mennyit ér. És több etnikai uszításra alapuló nagyváradi történetet elítélek, és tudom, hogy az itteni magyarok nem is ismerik a dolgok hátterét. Mint például azt sem, hogy mikor az Ady-líceum bérleti ideje lejárt, a megkérdezésem nélkül elkezdtek uszító hazugságokat terjeszteni arról, hogy a líceumot ki akarjuk onnan költöztetni. Fel is hívtam akkor a tanintézet igazgatónőjét, és elmondtam, hogy szégyellje magát, hogy először hergelik a szülőket, aláírásokat gyűjtenek, de nem egyeztetnek se velem, se a püspökséggel, és azt terjesztik, hogy kellemetlenség érheti a nagyváradi magyar diákokat. De több ilyen etnikai uszításon alapuló eset volt itt az elmúlt években. Pár éve, amikor az RMDSZ titokban, nem tudni milyen összeköttetések kapcsán meghívta Váradra Budapest polgármesterét, Demszky Gábort, engem mint nagyváradi polgármestert nem is értesítettek erről. Pedig elvártam, hiszen sok magyar él itt, és a magyar főváros polgármesterét illő módon akartam én is köszönteni. De nem is szóltak nekem erről az egészről. Ők tudják, miért, később ugyanis több furcsa dolog derült ki erről az állítólag irodalmi jelleggel felruházott látogatással kapcsolatban is. Mint ahogy azt sem tudják a nagyváradi magyarok, hogy a Rhédey-kápolna felújítását sem az RMDSZ-es alpolgármester szorgalmazta, hanem én vettem fel a kapcsolatot budapesti építészekkel, és több furcsaság történt ott, ami azt igazolta, éppen a magyar érdekképviselet nem tartotta szívügyének a romos magyar kápolna tisztességes rendbetételét. De gondolom, azok, akik most abból élnek, hogy én magyarellenes vagyok, ezekről nem beszélnek. – Mi a logika az Olaszi temető átnevezése Mihai Viteazul parkra ? Mihály vajdának a történelmi kódexek szerint semmi köze nincs se a régi Váradhoz, se az Olaszi parkhoz. – A szóban forgó park átnevezésének egyetlen egyszerű magyarázata van. A nagyváradi főtér felújítása után Ferdinánd király szobra kerül oda, az eddig ott helyet kapott Mihály vajda-szobrot a volt Olaszi temető helyén kialakított parkba akarjuk átvinni, ez adta az ötletet, hogy a parkot is így nevezzük el. Ez azonban még nem került napirendre. Még nem dőlt el ezzel kapcsolatban semmi. Más javaslatot sem kaptunk a kérdéses park elnevezésére eddig. – Politikai körökben az is elterjedt, hogy azért lett úgymond „magyarellenes", mert már nincs magyar alpolgármester a városban. Ha Biró Rozália még alpolgármester lenne, akkor is megszülethetnének ezek a döntések? – Biró Rozália jelenléte nem igazán befolyásolna semmit. De elmondom, hogy alakult úgy, hogy miért nem akartunk most az RMDSZ-szel közös városvezetést. A legutóbbi választás előtt, amikor kezdődött a kampány, tárgyalást kezdtünk újfent az RMDSZ-szel, éspedig arról, hogy a következő mandátumra is legyen egy magyar nemzetiségű funkcionárius a város vezetőségében. Mi bele is mentünk ebbe. Azonban a kampány ideje alatt az RMDSZ igen furcsa mód kezdett el kampányolni, olyan kijelentéseket téve, hogy az eddigi városvezetőség és az eddigi polgármester – azaz én –, képtelen a tisztánlátásra, az előrelátásra, tervezésre, mint az elmúlt húsz év alatt a többi. Azaz a nép nyelvén szólva az eddigi polgármesterek simán hülyék voltak. S mentek a nagy kampányszövegek, hogy bezzeg a kisebbségi magyar vezetőknek hatalmas, világmegváltó terveik vannak, tehát rájuk kell szavaznia mindenkinek. A megállapodás ellenére nem velünk kampányoltak, hanem ellenünk. Mi akkor nagyon világosan megmondtuk nekik, hogy ez nem korrekt, s megkérdeztem: évekig benne voltatok a városvezetésben, alpolgármesteretek volt, mit tettetek konkrétan ezért a városáért, az itteni magyarokért? Fel tudtok valamit mutatni? Kiderült, nem. Erre logikus a válasz, hogy vagy pont olyan „hülyék” és a tisztánlátásra képtelenek voltatok, kedves RMDSZ-szes barátaink, mint én és kollégáim, vagy lehet, hogy valóban sokkal okosabbak vagytok, mint mi, voltak nagyra törő, magasztos terveitek, de inkább kormányoztatok velünk, az úgymond hülyékkel, és lapítottatok, elhallgatva a nagy ötleteket, javaslatokat. Miért? Mert nektek ez így ugye jobban megérte, kifizetődőbb volt a saját érdekeiteket nézve! S ami az úgymond magyarellenességre alapozó kampányt illeti, én elfogadom, hogy megszólnak, szidnak, ha valamit vétek, de hogy ezt tegyék csak azért, mert román vagyok, azt nem tűröm! Mint ahogy én sem gyalázok egy magyar politikust sem csak azért, mert az magyar nemzetiségű! Én már akkor megmondtam az RMDSZ-nek, ha nem tudtak tisztességesen játszani, betartva a megállapodást, nem is fognak bejutni a városvezetésbe, amennyiben az USL megkapja a kétharmados többséget az önkormányzatban. Van egy régi román közmondás, lehet, ismeri, így szól: „Minthogy egy hülyével győzni, inkább egy okossal veszíteni!” Egy dolog a politika, legyen szó akár egy kisebbségi nemzet politizálásáról, amit egy párt vezetőinek jelleme határoz meg, és más dolog az emberi tartás és jóérzés. Politikában sem szabad az emberi jóérzést semmibe venni. Így alakult, hogy ezt követően az RMDSZ, noha ők szegték meg a megállapodást, még ők érezték sértve magukat, s nehogy kiderüljön, mennyire tisztességtelenül politizáltak a kampány alatt, elkezdték terjeszteni, hogy a nagyváradi polgármester egy magyarfaló vadállat. Én mint polgármester, azon vagyok, hogy tiszteljek minden nagyváradi polgárt. A magyarok legyenek büszkék arra, hogy magyarok, mint ahogy én is büszke vagyok arra, hogy román vagyok. Sose szégyelltem bevallani, bármit hordtak össze rólam, igenis egy Rév mellőli kis faluból származom, és szeretem a szülőfalumat. – Mit üzen azoknak a nagyváradi magyaroknak, akik sérelemnek vélik az ön egyes intézkedéseit, hiszen ön nekik is a polgármesterük? – Ha valós gondokért, megoldatlan bajokért neheztelnek rám, azon leszek, hogy amire képes vagyok, megtegyem. De amit húsz év alatt sem tettek itt meg, azt én négy alatt meg kellene egy-kettőre oldjam? Iparkodom. Szeretném a tetteimmel igenis igazolni, hogy jót akarok ennek a városnak. Két évvel ezelőtt egy biharpüspöki fórumon az egyik öreg magyar azt mondta nekem, hogy mai napig olyan utcában lakik, ahol nincs aszfaltút. Száz éve lakik a családunk itt, mondta nekem az öreg, mutassa meg, mit tettek maguk ezért a városért, azonkívül, hogy adókat rónak ki ránk? Tudja, akkor elgondolkodtam, mert mit lehet mondani ott, ahol ma sincs aszfaltút, csatorna? Tisztában is voltam azzal, hogy ezek az emberek nem fognak rám szavazni. Vannak tehát valós, objektív gondok, amiket a szememre vethetnek. És vannak azok, az úgymond etnikai síkra terelt elégedetlenségek, melyek itt a magyarokat érintik. Kijelentem, én igenis tisztelem azt, amit a magyarok ebben a városban az idők során tettek. Kérdezheti, miben nyilvánul meg ez a tisztelet? Például abban, hogy azon vagyok, hogy bármi áron megmentsük a régi magyar világban épített műemlék épületeket. Nézzen csak szét, kérem, itt, az irodámban, ahol most beszélgetünk. A képeket, melyek a falon lógnak, szándékosan úgy válogattam össze, hogy Várad nagy építői legyenek rajta. Látja, az ott Rimler Károly polgármester, akinek nagy tisztelője vagyok, ő nagyon sokat tett ezért a városért. Mellette pedig ott van Aurel Lazăr arcképe is. Mint ahogy a másik falon magyar királyokat ábrázoló festményt is talál és román történelmi szereplőket. Ezek a képek így együtt adják Várad jelenét. Magyarokkal és románokkal, mert ez a valóság, még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik. Senki nem vitathatja el Várad magyar múltját. Én sem fogom, és nem is akarom. A nagyváradi magyaroknak meg azt üzenem, legyenek nyugodtak, hiába állítják egyes politikusok, hogy megváltozott a magyarsághoz való viszonyom, ez nem igaz. Elismerem a múltjukat és tisztelem őket. Persze legyen az is világos, hogy igenis lesznek, lehetnek még politikai vitáim olyan politikusokkal, akik magyarok. De a magyar emberek tisztelete és a magyar politikusokkal való esetleges politikai érdekellentétek esetünkben két külön dolgot jelentenek. És üzenem a nagyváradi magyaroknak, hogy akár hiszik, akár nem, azt szeretném, ha itthon éreznék magukat ebben a városban, hiszen itthon vannak benne. Szőke Mária Reggeli Újság Erdely.ma 2013. május 30.„Szent László vagy senki!”Semleges, senkit sem bántó megoldást talált a nagyváradi Olaszi park elnevezése körül kialakult vita rendezésére az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be szerdai váradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, a párt Bihar megyei elnöke. Mint korábban beszámoltunk, Ilie Bolojan polgármester Mihai Viteazul névre akarja keresztelni az egykori temetőből lett zöldövezetet, hogy utána oda költöztethesse a havasalföldi fejedelem Szent László téren álló szobrát, amelynek helyére Ferdinánd királynak állítana emlékművet. „Számunkra teljesen elfogadhatatlan, hogy Mihai Viteazul szobra oda kerüljön. Az egy megszentelt, régi temetkezési hely. Lovas szobornak ott nincs mit keresnie” – szögezte le Csomortányi, aki több városvédő egyesülettel, civil szervezettel, valamint egyházi méltósággal egyetemben szeretné, ha a park megőrizné közismert történelmi nevét. Alternatív megoldásként azt javasolja, hogy a vajda emlékművét inkább a Velence és Szőllős közötti részen most kialakítandó zöldövezetben helyezzék el, amit majd akár a vajdáról el is keresztelhetnek. „Úgy gondoljuk, hogy ezzel a káposztát is megtartjuk, s a kecskét is jóllakatjuk” – véli a fiatal politikus. Azzal viszont ő is egyetért, hogy a havasalföldi fejedelem emlékművét máshová vigyék, viszont ha a városalapító Szent László király szobra nem lehet a főtéren, akkor szerinte másé se legyen. „Építsenek oda inkább szökőkutat vagy hagyják üresen” – mondta. Hozzátette: javaslatukat írásban is eljuttatják a városházára, hogy azt akár már a mai tanácsülésen figyelembe vehessék. Ilie Bolojan városrendezési tervének amúgy nem ez az egyetlen olyan pontja, ami a város lakosaiból nemtetszést váltott ki. A néppárt eddig már több mint ezer aláírást gyűjtött össze a Kert (Avram Iancu) utca és a Vámház (Sucevei) utca részleges lebontása elleni tiltakozásaként, és úgy gondolják, a nyár folyamán elérik a tízezret is. Csomortányi bízik abban, hogy ez a szám elegendő lesz ahhoz, hogy a városi tanács ne adjon zöld utat a műemlék jellegű épületek lerombolására, s megőrzik a történelmi belváros arculatát. „A forgalmat a központból kivezetni kellene, nem bevezetni. A villamos-hálózat bővítésére valóban szükség van, de azt inkább az Aradi úton vezessék ki” – magyarázta. Ami a nagyváradi beltelekadókat illeti kiderült, hogy az önkormányzat visszautasította az EMNP azon beadványát amelyben a tanácsi határozat visszavonását sürgeti, ezért Kristófi Kristóf, a párt városi vezetője bejelentette, a közigazgatási bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. A vonatkozó dokumentumokat jövő héten iktatják, szerintük ugyanis törvénytelen, hogy önkényesen beépíthető területté nyilvánítottak mezőgazdasági telkeket. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) | 2013. június 11.A Magyar Minorita Tartomány története a XVII–XVIII. századbanP. Bogdan Adamczyk minorita atya aradi szolgálata mély nyomokat hagyott a belvárosi katolikus hívek szívében. Rájuk is gondolt, amikor a doktori dolgozatának bizonyos anyagait elküldte a szerkesztőségünkbe. 1686-tól kezdetét veszi a Habsburg abszolutizmus berendezkedése Magyarországon. Ebben az évben végre sikerül Budát visszafoglalni a törökök kezéről, s így a 17. század végétől elkezdődik a változás kora. Elindul a török kiűzésének sikeres folyamata, s ezzel párhuzamosan a Magyar királyság területi növekedése. Erdély népének akarva-akaratlan a Habsburg monarchia politikájához kellett igazodnia, hisz rajta keresztül kapcsolódhattak Európához. Míg a mohácsi csata után két hatalom ütközőtere volt az ország, és a Habsburg valamint az oszmán-török érdekszféra között megoszlott teljes egészében, 1686-tól Magyarország átkerült a Habsburg hatalmi körbe.[1] Ez a váltás egy 16 évig húzódó háború végeredménye volt, amely a török iga alól való felszabadítást hozta magával, másrészt egy újabb alárendeltséget, harmadrészt a függetlenségi törekvések letörését. Mozgalmas század volt, eseményekkel és változásokkal telített, hiszen 1683-1711 között megtörtént a törökök kiűzése, a Rákóczi szabadságharc, amely megpróbálta a független és egységes Magyarország visszaállítását. A felkelés letörése által 1711-1765 között létrejött a kompromisszum az uralkodó osztrák monarchia és a rendek között. A Rend a XVII. század végén - XVIII század elején újból megerősödik, amit a missziókban való tevékeny szerepük is mutat. A Rend szakadása (1517), a reformáció és a törökök rabló csapatai elsöpörték a nagynevű provinciát és virágzó kolostorokat.[2] 1. XVII. SZÁZAD – A MEGÚJULÁS SZOLGÁLATÁBAN A minoriták fejlődése és Magyarország felszabadulása a török uralom alól szerencsésen esett egybe, s így a rend hozzájárult a katolikus élet újbóli megalapozásához. A XVII. században nagy lehetőségek nyíltak meg, - különösen Erdélyben, a Tiszántúlon és Felső-Magyarországon – a szerzetesek számára.[3]A lelkipásztori munka szabályos missziós körülmények között folyt, amelyhez a minoriták a hitterjesztésben nagy segítséget nyújtottak az általuk alapított iskolákkal. I. Lipót uralkodása (1657-1705) alatt úgy látszott, hogy a magyar minorita rend ismét föl fog virágozni. Ennek a felvirágzásnak hatalmas tényezője volt Reggiani János magyar rendfőnök,[4]aki nagy befolyást gyakorolt a vallásos királyra.[5]I. Lipót mindenben támogatta a rendtartományt. Működése alatt egymás után emelkedtek a kolostorok, melyek közül több még most is fennáll. A magyar tartomány két évszázados tengődés után a XVII. században Gersei Pethő István és fivére Ferenc, jászóvári prépost segítségével Sztropkón (1609) „ad S Crucem” templomot és új rendházat épít fel. Ez a kolostor lesz a missziós tevékenységnek és hittérítői munkának a kiinduló pontja.[6]P. Reggiani teljeserővel kezdi szorgalmazni a kálvinisták megtérítését. Őt a tartomány krónikásai a minorita misszió megteremtőjének nevezik. 1668. február 11-én megszerezte gróf Csáky Ferenc szepesi várnagytól a csütörtökhelyi Zápolya-kápolnát, ahol missziós központot létesített.[7]1672-ben a minoriták megkapták a plébánia jövedelmeit is. Ezután a csütörtökhelyi házat konventi rangra emelték.[8]1675. január 13-án Csütörtökhelyen Reggiani megtartotta az első tartományi gyűlését.[9]Elhatározták itt, hogy a három kolostorból (Sztropkó, Rad és Csütörtökhely) Szent Bonaventúra nevezetű őrséget alkotnak. Az első vezetőnek Burkardi Ugolin olasz minoritát választották. Ettől kezdve vehették fel a provinciába a magyar, német és szláv ifjú növendékeket és hozzáfogtak a magyar provincia átalakításához. Reggiani mint kitűnő szónok és író járja a falvakat, és másvallásúakat térít a katolikus hitre. Az igehirdetést azonban sok szenvedéssel és áldozattal kellett megfizetni. 1673-ban Lővei László magyar minoritát igehirdetés közben a kálvinisták elfogatták és egy kútba letaszítatták. Néhány évvel később Burkardi Ugolint is megölték Szepes-szombaton.[10]1678-ban a kurucok második támadása alkalmával, a Radon tevékenykedő minoriták mind áldozatai lettek a kálvinisták gyűlöletének. „P. Nemesovszky Antalt lefejezték. A két testvért, mikor a konyhában megtalálták, a tűzhely fölé felakasztották őket és alájuk gyujtottak. Három rendtagnak sikerült az erdőben elrejtőzni, de ezeket is csakhamar felkutatták, ruháiktól megfosztották. Kettőt közülük a fákhoz kötöttek, kik a szúnyogok rettenetes csípéseitől és az éhségtől kiszenvedtek. P. Bogvierszky Kázmért, miután véresre verték, váltságdíj fejében elbocsátották, de sérüléseibe nemsokára belehalt.”[11] A harcok miatt a minoritáknak menekülniük kellett Eperjesről és Lőcséről, sőt 1684-ben még Csütörtökhelyről is kiűzték éket. Visszatérhettek azonban, amikor Thököly csapatait kiszorították Magyarország felső területéről. 1685. december 28-án a király visszaadta az eperjesi kolostort, 1687. február 10-én pedig végleg visszakapták csütörtökhelyi házat is.[12] 1686-ban Caraffa Antal lett a Felső-Magyarországon tevékenykedő császári sereg vezére. Az ő segítségével 1687. június 1-jén[13]Nagybányán a minoriták megkapták a szent Miklós templomot a javadalmakkal együtt, 1687. december 18-án[14]Caraffa Antal átengedett a rendnek egri török mecsetet a mellette lévő házakkal és kertekkel együtt. Reggiani János után, 1691-től Poeti Józsefet kinevezték a magyar tartomány főnökének, aki háromévenként megtartotta a tartományi gyűléseket.[15]Már 1696-tól a minoriták engedélyt kértek a tartományfőnök megválasztására. Ezt a jogot 1702-ben kapták meg és akkor, ez év szeptember 22-én Egerben megtartották az első választó gyűlést. Tartományfőnökének Artoi Tamást[16]választották meg. 2. AZ ERDÉLYI PROVINCIA (1627-1714) A XVII. században Erdélyben még tevékenykedtek a minorita közösségek, annyira, hogy VIII. Orbán pápa 1627. május 15-én kelt „Militantis Ecclesiae” bullájával Erdélyben minorita rendtartományt alapított.[17]Az erdélyi provincia a következő kolostorokból állt: Bákó, Brassó, Felfalu, Hunyad, Károlyfehárvár, Kolozsvár, Marosvásárhely, Medgyes, Themis (Temti) és Tergovist.[18] Bákó és Tergovist már Moldva területére esett. Az új rendtartomány később több rendházzal is gyarapodott. Így az esztelnekivel 1690-ben, és a kézdivásárhelyivel 1696-ban. A XVII. század közepén P. Pineri Vince (1631-1633) rendfőnök kezdeményezésére Erdélyben a minoriták is nagy erővel lendültek neki a hittérítésnek, amelynek P. Pineri Vince apostoli prefektusa is volt. Nagy érdemeket szerzett a székelyek közt végzett apostolkodásával és a szakadár oláhok és szászok térítésével.[19] A protestánsok 1630-tól Magyarország leggazdagabb református főurát, I. Rákóczi Györgyöt választották meg Erdély fejedelmévé. Uralkodásának első felében még elég békésnek mondható az erdélyi katolikusokkal szemben. Később azonban a katolikusok ellen fordult, egymás után foglalta el templomaikat és az egyházközségek javait. 1644-ben háborút indított III. Ferdinánd császár és magyar király ellen.[20] Ezzel több évig húzódó harc kezdődött a katolikusok és reformátusok között. Sajnos a XVI. században folytatott háborúk, a törökök pusztításai és a protestáns térítések romboló hatással voltak az új rendtartományra. A szabadságharc előtt szépen és ügyesen megszervezett vallási béke teljesen felbomlott. Nagymértékben járult ehhez a nagy szegénység, melyet a népnek el kellett viselnie. A háború nemcsak anyagi vagyontól és a nemzet értékeitől fosztotta meg az országot, hanem erkölcseiben is megrontotta a népet. A felkelő hadak elől a földesurak és papok egyaránt elmenekültek, ahol pedig kitartottak, onnan elűzték, vagy legyilkolták őket. A templomokat felégették, az oltárokat pedig szétrombolták.[21] Besztercéről, Kolozsvárról, Désről és Szamosújvárról a kurucok elüldözték a hittérítőket. Többet közülük fogságba hurcoltak, sokan pedig fogságban lelték halálukat. A kézdivásárhelyi missziós központot kivéve már nem is működtekmisszionáriusok.[22]Amilyen szép reményekkel indult a misszió az 1690-es években, éppen olyan szomorú képet nyújtott az 1710-es időkben. Az üldözők elől P. Raszlaviczy Bálint és életben maradt társai Magyarország biztonságosabb helyeire menekültek. Közben az Eperjesen megtartott tanácsgyűlésen P. Raszlaviczyt választják meg (1712-1714) generális commisariusnak.[23] P. Raszlaviczy látta, hogy az elpusztított erdélyi misszió és a magyar rendtartomány rendtagok hiánya miatt nem képes működni. Ez azt eredményezte, hogy az eperjesi káptalanon a kézdivásárhelyi rendház és az elpusztult erdélyi rendtartomány a „Szentháromságról nevezett őrség” címén csatlakozott a magyar rendtartományhoz. Így az erdélyi tartomány 87 éves működése után beolvadt a magyar provinciába.[24]Ily módon a káptalani atyák szerették volna elérni, hogy megmentsék a kézdivásárhelyi központot. Innen szerveznek majd Erdély területére további hittérítőket. P. Raszlaviczy 1716 augusztus 27-én bekövetkezett haláláig folytatta a missziók vezetését. Őt P. Zamli Bódog követte, aki 1717. június 1-jéig állott a misszió élén, majd visszatért Olaszországba. 3. XVIII. SZÁZAD – A REND GYORS FEJLŐDÉSE A XVIII. században a Maros és Duna vidékén a pusztító török uralom miatt nagyon megfogyatkozott a katolikusok száma. A török kiűzése után az újraszerveződő egyházmegyék rászorultak a szerzetesek segítségére a lelkipásztori munkában.[25]A római katolikus egyház kimondatlan célja az volt, hogy a híveket a hivatalos egyházi szervezeti rendbe betagolja. A vidék rekatolizációja és a rend gyors terjedése P. Kelemen Didáknak volt köszönhető, akit a Felső-Tisza-vidék apostolának nevezünk. A török rabság megszűnése után ő volt az újjáépülő ország hitterjesztője. Az ő nevéhez fűződik a nagybányai, nyírbátori, besztercei, csengeri, gyarmati, keserűi és tarcsai rendházak, illetve templomok újraépítése és a kolozsvári, szilágysomlyói, miskolci és szegedi házak újra alapítása. Példája tanúskodik arról, hogy a sikerek és nagy eredmények elnyeréséhez nem az anyagi eszközök sokasága szükséges leginkább, hanem az „apostoli lélek törhetetlen bizalma és bátor kezdeményező lendülete”.[26]Didák atya és rendtársainak munkája akadályozta meg a Tisza-vidéki protestantizmus terjedését és több helyen - mint Miskolcon is - a katolicizmus romjaiból virágzó katolikus életet létesített. A középkor folyamán a rend magyarországi provinciája hét őrségre (custodia) és egy tartományra oszlott. Ötvenkét rendházával ez a rend volt a legjelentősebbek egyike az akkori Magyarországon.[27]Ez a szám inkább csak statisztikai adat, hiszen az idők folyamán keletkeztek, s szűntek is meg rendházak. Ez a szervezeti felépítés a középkor végére teljesen megszűnt. Az 1722/23-as Pozsonyban tartott országgyűlés az immár minorita rend újbóli megtelepedését engedélyezte és 1729-ben Magyarországon és Erdélyben a provinciát újjászervezték.[28]1729-ben a P. Bossi János apostoli prefektus elnöklete alatt megtartott egri káptalanon P. Ladányi Eleket választották meg a magyar rendtartomány főnökévé, aki szintén szívügyének tartotta a missziós tevékenységet. P. Ladányi Elek négy őrségre osztotta fel a rendtartományt:[29] A „Szentháromságról nevezettőrség”-et a kézdivásárhelyi, a firtosi, a besztercei, a nagyenyedi és a marosvásárhelyi kolostorok alkották. A „Szent Ferencről nevezett őrség”-hez tartoztak az aradi, a belgrádi, az orsovai, a lugosi és a pancsovai kolostorok. A „Szent Antalról nevezett őrség”-et az egri, a nagybányai, a nyírbátori, a miskolci, a wimpassingi és a szilágysomlyói kolostorok alkották. A „Szent Bonaventúráról nevezett őrség”-hez pedig az eperjesi, a csütörtökhelyi, a lőcsei, az imregi és a radi kolostorok tartoztak.[30]A minoriták a Felvidéken, Erdélyben és a Tiszántúlon 21 kolostorral rendelkeztek. A felosztásból világosan kitűnik, hogy nemcsak az erdélyi őrség, hanem az egész rendtartomány egy teljesen új képet kapott, amelyben igen buzgó apostoli élet folyt. A rendtartomány élén P. Ladányi Elek áll (első ízben 1729-től 1732-ig, másodízben pedig 1735-től g1736-ig), a missziók lelke pedig Isten szolgája P. Kelemen Didák, aki nagy tudásával és életszentségével megbecsülhetetlen értéket nyújtott az apostoli munkának, amelyet 1744-ben bekövetkezett haláláig irányított.[31] Miskolcon a rend 1729-ben telepedett meg.[32]A megtelepedésüket követő évben, az 1730. szeptember 4-én Nyírbátorban tartott tartományi gyűlésen kijelölték az új miskolci konvent határait is.[33]Az 1764/65-ös Pozsonyban tartott országgyűlés 42. cikkelyében elismerték a Minorita Rendet, és a konvent ősi eredetét.[34] A XVIII. század ismét elhozta a magyar minoriták egyik legszebb korszakát. Sajnos, a rendházak legtöbbje mind megsemmisült II. József rendelkezései folytán. A kor mostohaságából a régi hetvenegy rendházból csak négy maradt, és ezekben is kevés rendtag.[35] P. Bogdan Adamczyk [1]Ráncz Teréz: Gyöngyeiteket ne szórjátok szét!Kézdialmás 2003, 21. [2]Körtvélyessy László:A 700 éves Minorita Rend története. Szeged, 1943, 88-89. [3] Hirschberg Kornél: Magyar minorita Hittérítők. Budapest, 1944, 15. [4]Franchini Giovanni: Bibliografia e memorie letterarie di Scrittori Francescani Conventuali ch’hanno scritto dopo l’anno 1585. Modena 1693. 302-303.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest 1891-1914. XI. 670. [5]Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. II. k., 419. és HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 20. [6]Knáisz Mihály: Chronologo-Provinciale Ordinis FF. Minorum S. Francisci Conventualium Provinciae Hungariae et Transsylvaniae. Posonii, 1803, 316. [7]HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 21. [8]KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon..., 418. [9] Uo. 419. [10]Archivum Proviciae Librorum Mortuorum, ad 24 Septembris 1681; Generális Kúria irattára (Ungheria, S/XXX.A. 2. sz. – Relazioni sullo stato della provincia). [11]Deductio Chronologica Ss. Missionum Apostolicaram, quas Religiosi Ordinis Minorum S. P. Francisci Seraphici Conventualium Provinciae Hungariae, eiusdemque adhaerentibus ac etiam in exteris terris infidelium etc ... exercerunt, manuscriptum P. M. Wenceslai Wilkovszky OFMConv., praefectus Missionuin, Leutschoviae 1807., 17., 1670-1678 év.; In: KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon..., 419. [12] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…, 263-264.; KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon..., 420. [13]KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon..., 421. [14] Uo., 429. [15] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,392. [16] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,365 és 393.; KARÁCSONYI: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon...,424. [17] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,307 [18] HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 49. [19] Uo., 50. [20] Uo., 51. [21] HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…,57. [22] Szakály Ferenc: Magyarok Európában II., Virágkor és hanyatlás 1440–1711, 318–139. és KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,313-314. [23] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…,393. [24] KÖRTVÉLYESSY: A 700 éves Minorita Rend története…, 73. [25] Hermann Egyed: A magyar katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. AURORA. München 1973, 315. [26]Gondolatok P. Kelemen Didák szenttéavatási mozgalmához. 81.; In: Magyar Umbria 1938/3. TANULMÁNYOK.(78-82 old.) Gyöngyös, 1938. [27] KNÁISZ: Chronologo-Provinciale Ordinis…, 313-314. [28] KNÁISZ:Chronologo-Provinciale Ordinis…, 380. [29] HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 60. [30] KNÁISZ:Chronologo-Provinciale Ordinis…, 315. [31] HIRSCHBERG: Magyar minorita Hittérítők…, 61. old. [32] Barsi János: A minorita megtelepedés Miskolcon és iskoláztatásuk a Ratio Educationis megjelenésiig (1728-1777). Miskolc 1990, 12. [33] A konvent határa pedig: ,,... a Tiszától Szerencs felé, majd Abaúj vármegye egy része a teljes Borsod vármegyével a Tiszáig...”; In: B.-A.-Z. m. Lt. XII. 2. 9. köt. 30v. f. [34] Gyulai Éva: A minoriták öröksége Miskolcon. 57.; In: Miskolci keresztény szemle. Miskolc, 2010/2. [35] KÖRTVÉLYESSY: A 700 éves Minorita Rend története…, 89. 2013. szeptember 19.Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony nyomdokainÉvekkel ezelőtt megfogalmazódott vágya vált valóra a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnök asszonyának, Náznán B. Olgának: az egyesület tagjait – és nem csak – elvitte egy dél-erdélyi körútra, az egyesületünknek nevet adó fejedelemasszonyunk nyomdokain járva. Régmúlt időket idéztünk, történelmünk tárgyi és szellemi hagyatékaival ismerkedtünk, fejet hajtottunk őseinknek a haza felemelkedése iránti elkötelezettsége előtt, de megtapasztaltuk mai pedagógusok, lelkipásztorok erőfeszítéseit is, ahogy határozottan megvetik lábukat a szórványban, talajt biztosítva a felnövő nemzedékek számára. A megálmodott kirándulásra mintha csak a mi tetszésünkre teremtette volna a jó Isten a sok esős nap közé azt a két szeptemberi első szombat- vasárnapot. Segesvárt csak érintettük, de azért annyit érdemes megemlítenünk, hogy 1630. december 1-jén az itteni országgyűlésen választották meg a rendek Erdély fejedelmévé I. Rákóczi Györgyöt, Lorántffy Zsuzsanna férjét. Körutunk első állomása Kőhalom volt. Kőhalom váráról az első megbízható adat 1334-ből származik, amikor is magyar királyi várként említik. Arról, hogy mikor, milyen körülmények között került az erdélyi fejedelmek fennhatósága alól a helyi szász közösség tulajdonába, vajmi keveset tudunk. A várból gyönyörű kilátás nyílik keletre a Hargita, délre a hévízi erdőségek fölött a Bucegi és Királykő, délnyugatra pedig a Fogarasi-havasok láncolata felé. A várhegy aljának keleti felén, Orbán Balázs szavaival élve, ,,ott terül el a nevető városka (Kőhalom) egyenes, zsinórra huzott utczáival, csinos négy szög piaczán lévő ódon templomával". De ott van a belgiumi támogatással épített református templom és a templom köré összegyűjtött hívek közössége is, akik képesek nemcsak saját magyar iskolát működtetni a helyi gyerekek számára, de felvállalják az idegenből hozott mintegy 40 szegény sorsú diák nevelését, taníttatását is a Szegedi László tiszteletes által megálmodott és létrehozott szórványdiákotthonban. Bizony, megszívlelendő hozzáállása a megmaradáshoz ez a sorsa irányítását saját kezébe vevő közösségnek! Utunk fő célpontja azonban Fogaras volt, a fogarasi vár, amely az erdélyi fejedelemasszonyok birtokának számított. Lorántffy Zsuzsanna ebben a minőségében I. Rákóczi György feleségeként birtokolta Fogarast. Mindenben, de főként a kultúra és a szellemi élet területén férje mellett állt, ezen időszak békés évei alatt gyarapodhatott Erdély. A fejedelemasszony 1657-ben megalapítja a városban az első román iskolát. Román tanítókat és papokat neveltek itt, így aztán a görög katolikusok Fogarast választották első erdélyi központjuknak. A várhoz tartozó birtokán még 39 román tannyelvű iskolát alapított jobbágyainak gyermekei számára. Megilletődve sétálunk a várban, azokban a szobákban, ahol egykor a fejedelemasszony is lakott. A mai Fogarason az új református templom lelkésze már annak is örül, ha a 400 főt számláló közösségből valaki bejön vegyes házasságot kötni. Furcsán hat a templomkertben felállított emléktábla felirata, amely csak román és angol nyelven hirdeti, hogy a templomot gróf Teleki József és felesége, Árva Bethlen Kata építtette 1715-1740 között. A templom szomszédságából tekint felénk a Mikszáth Kálmán, Fogaras országgyűlési képviselőjének közbenjárásával 1909-ben épült gimnázium épülete, mai nevén Radu Negru líceum, ahol Babits Mihály is tanított pár évig, de amelyben egyetlen magyar osztály sem működik. Vajon ma hány, a nemzeti kisebbségek nyelvén működő iskolát vállalna fel valaki a többségiek közül, önszántából, nem külső nyomásra, akár a multikulturalitás nevében? Vagy annak már lejárt a csillaga, ahogy kezdik beismerni a nyugati kultúrák is? Utunk Nagyszeben felé vezet. Ezen a vidéken egyre gyakrabban ismétlődik a Brukenthal név. Sietünk, mert még idejében el akarunk érni Alsószombatfalvára, ahol az egykori Brukenthal-kastély kertjében az osztrák–magyar monarchia idején ménest telepítettek és ma is működik a lipicai lovakat tenyésztő és kiképző központ. A lovak gyönyörűek, érdekes a nyeregkiállítás is. A délutáni napsütésben a busz ablakából gyönyörködünk a csaknem közvetlenül a síkságból kiemelkedő Fogarasi-havasokban, csodálatos képet mutat a fenyveserdőkön felül szürkésfehér sziklaormaival. Késésben vagyunk, de azért még futja egy késő délutáni sétára Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota nyári kertjében. Az eredeti állapotában megőrzött barokk kert pompájában élvezzük a lenyugodni készülő nap bágyadt fényét, melegét. Szebenben az éjszakába nyúló, zsíros kenyérre kent székely viccek áradatát tiszta, kényelmes ágyakban pihentük ki. Másnap reggel az ott működő HÍD egyesület jóvoltából idegenvezetőnk kíséretében és az éppen a piactéren zajló kézművesvásár hangulatában bejártuk Szeben főterét, imádkoztunk a katolikus templomban, ahol már gyülekeztek a hívek a vasárnapi szentmisére. Utunk továbbvitt az Erdélyi Fejedelemség egykor virágzó fővárosába, Gyulafehérvárra. Útközben láttuk, ahogy dolgoznak a Nagyszeben – Szászváros (Orastie) autópályán. Csak remélhetjük, hogy majd ükunokáink száguldozni fognak az észak-erdélyi autópályán. (Sajnos, a mindenkori bukaresti kormányoknak az A3-as autópálya megépítése sohasem jelentett prioritást.) A város látnivalói a várfallal körülvett részben láthatók, itt van az erdélyi püspökség, amelyet még Szent István király alapított 1009-bent Gyulafehérvár székhellyel. Idegenvezetővel járjuk körbe a XIII. században épült érseki székesegyházat, ahol az erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik, köztük az 1648-ban elhunyt I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna férje, az 1980-ban elhunyt Márton Áron, Erdély nagy püspöke, akinek síremléke előtt fejet hajtunk, és a tiszteletére berendezett emlékszobában megörökítjük egyesületünk nevét a vendégkönyvben. Utunk során mi is, mint a kommunizmus éveiben a törvényen kívül került katolikus egyház, Márton Áron püspököt idézve érezzük: "Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk". Nem hagyhatom ki személyes találkozásaimat sem Márton Áron püspökkel: 1956-ban, 11 évig tartó palotafogságának úgymond ,,előestéjén", a marosjárai búcsún, a szentmise utáni ünnepi ebéd közben ölében ülve énekeltem a székely népdalokat, aztán 1969-ben, a börtönből való szabadulása utáni felcsíki bérmaútja alkalmával Farkaslakán részesített a bérmálás szentségében. Az érseki székesegyház mellett építették 1921–1923 között az ortodox katedrálist, amely I. Ferdinánd román király trianoni döntés utáni, 1922-ben történő újrakoronázásának helyszíne, ezért koronázási katedrálisnak vagy újraegyesítési katedrálisnak hívják. Nagyenyed ma csendes kisváros, csak történelme beszél a labanc seregek, majd a mócok támadásairól, ahogy azt id. Lörincz Zoltán nyugalmazott tiszteletes meséli. A híres Bethlen Gábor kollégium teljes felújítás alatt áll, a helyi tanács hozzájárulásával és európai pénzeken. A belső udvar iskolaépülete falán olvashatjuk nagyjaink, többek között a híres magyar utazó, Kőrösi Csoma Sándor, Barabás Miklós festőművész, Áprily Lajos költő, Sütő András író nevét, akik mind a kollégium diákjai voltak. A Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében utolsó állomásunk Torockó. A község egyike azon ritka településeknek, melyek megtartották évezredes szokásaikat és kultúrájukat. Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja. Torockóról hazafelé vesszük utunkat, és reméljük, hogy a Székelykő mögül kétszer fölkelő nap fölöttünk is föl fog ragyogni egyszer. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében, Fogarasiné Bereczki Irma Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 2.Mesés és dákománKétségtelen, hogy gyönyörűen felújították Erdély egyik régi fővárosának történelmi központját. Több mint 47,5 millió lejt, azaz 10,56 millió eurót költöttek Gyulafehérváron a várfalak, a bástyák, a terek és épületek rehabilitációjára. Úgy tudni, hogy ezt az összeget a város és a megye költségvetéséből, állami forrásokból és az Európai Unió kohéziós alapjaiból fedezték. Az is elképzelhető, hogy a keret nem volt elég, innen-onnan még szereztek hozzá, mert arról olvasni a sajtóban, hogy bizony kevés volt a pénz, s még hátra vannak bizonyos kiegészítések, és az elvégzett munkálatok is hagynak kívánnivalót maguk után. A jelen írásnak nem az a célja, hogy mérleget vonjon, hogy minősítse a munkálatok végeredményét, hiszen ahhoz komolyabb rálátás szükséges, hetekig, hónapokig kellene tanulmányozni a különböző helyszíneket, szakembereknél, helyi vezetőknél, vállalkozóknál és polgároknál kellene érdeklődni, és jó lenne áttanulmányozni a vonatkozó dokumentációt is. Ez alkalommal mindössze az „eszmetörténeti” hatások érintettek meg. Ezek mellett viszont nem mehetünk el érdektelenül Hiába volt annyira jelentős politikai szerepe Nagy-Románia létrejöttében a városnak – egy népgyűlés keretében itt mondták ki 1918. december 1-én Erdély egyesülését Romániával –, 1945 után amolyan mostohagyermek volt a bukaresti vezetés szemében. Az ország-gyarapítást követő években ugyan a régi román állam birtokba vette és betöltötte azt a teret, amelyet ilyen esetekben ildomos elfoglalni: rohammunkával felépült a számunkra örökkön helyidegen építészeti elemeket idéző katedrális, a Koronázási Templom, amely az erdélyi ortodoxia központja is egyben. Itt tartották 1922. október 15-én I. Ferdinánd és Mária királyné koronázási ünnepségét. A totalitárius rendszer évtizedeiben azonban a város nem kapott kiemelt jelleget, a rendszerváltozást követően is csupán a nemzeti kártya decemberi elővételekor fordult erre az ország figyelme. Több kihasználatlan – korábban katonai és önkormányzati, megyei célokat szolgáló – épület volt a várban, amelyek bonyolult tulajdonviszonyai akadályozták az érdemi karbantartást és a felújítást, mígnem 2008 körül megfogalmazódott a szándék – hiszen itt található a Közép-Erdélyi Fejlesztési Régió központja is –, hogy egy másik, régebbi főváros, a közeli Nagyszeben példáján felbuzdulva meg kellene ejteni azokat a nagyjavításokat, amelyek jelentékenyen megnövelik a helyiek büszkeségét és látnivalókkal csábítják a turistákat. A székesegyházban találhatók - többek között - Hunyadi János, ifjabb Hunyadi János, Hunyadi László, Izabella királyné és János Zsigmond szarkofágjai - a templom kriptájában tizenegy erdélyi katolikus püspök földi maradványai nyugszanak. A felújítás során több alkalommal is jártunk ezen a helyen. Többnyire a magyar vonatkozásokat kerestük, hiszen Erdély egykori fővárosában nem lehetnek jelentéktelenek ezek a nyomok. Ezer esztendőről van szó, amely alatt Erdély, hol a magyar királyság kötelékében, hol független entitásként, hol török gyámság, hol bécsi, hol budai jogar alatt élt és működött. És valamelyest magyarul lélegzett. Ez év nyarán került sor a vár újabb birtokbavételére a helyi lakosság és az idelátogatók részéről. Illő módon ilyen és ehhez hasonló írások köszöntötték az eseményt: „Alba Iulia, a város, mely maga a történelem. A történelmi városközpont az utóbbi időkben – a lakosság nagy örömére – ismét »múzsája« a hivatásos és a műkedvelő fotósoknak; nyugodt szívvel örvendezhet minden lakója, hiszen manapság itt található Románia legszebb vára. Mert a fotográfiáknak különleges szerep jut a történelemben, hiszen az általuk sugalltak ezer és ezer újabb történetet szülnek, amelyek soha nem múlnak el. Most egy olyan válogatást állítottunk össze – írja Alexandra Mates az Unirea című lap internetes portálján –, amely minden bizonnyal magára vonzza a szépre »szomjazó« tekinteteket. Apoulon – Apulum – Bălgrad – Alba Iulia, város, egy főváros, a dákó-románság és a román nemzet kétezer éves jelképe. Mihály vajda dicsőséges bevonulásának és a Román Fejedelemségek 1600. évi első egyesülésének, Hóra, Kloska és Krisán, az 1784-85-ös Lázadás vezetőinek Golgotája, a Nagy Egyesülés jelkép-városa 1918-ból és I. Ferdinánd koronázási helyszíne 1922-ból.” Egy város, amely majd ezer esztendeig Transilvania fővárosa volt! A város, mely maga a történelem!! A románok igazi Mekkája!!! Melynek nem lehet »riválisa« sehol a nagyvilágban… Ez a vár/os, amellyel minden itt lakó minden mesterkélt szerénység nélkül nyugodtan büszkélkedhet! Az elődeink által ránk hagyott kulturális és történelmi örökség páratlan értéket képvisel, mely arra késztet mindnyájunkat, hogy magunk is gyarapítsuk a javakat, s adjunk át utódainknak, … az utánuk következőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy ez az értékközvetítés az utóbbi években meg is történt. Egy álom, egy ötletsor, s a józan vezetés, a magán és a közszféra együttműködése olyan tervet szült, amely nálunk, Alba Iulia Várában a hazai turizmus »gyöngyszemét« hozta létre. Mindezt az élénkülő idegenforgalom, a sok-sok ezer látogató bizonyítja, akik a felújítás kezdete óta keresték fel városunkat. Az idelátogatók száma soha nem volt annyira jelentős, mint napjainkban. Élénk azért is, mert a Várban levő terek és a többi helyszínek – az utóbbi két évben legalábbis – fontos országos és nemzetközi filmfesztiválok, szabadtéri koncertek és színházi előadások helyszínévé váltak. A változások evidensek és mindenképp folytatódniuk kell. Elég a szóból…, hadd »beszéljenek« a hivatásos fotóművészek által készített képek, amelyek bizonnyal meggyőzik önöket, hogy a »szép-teremtő művészek« miféle csodákat értek tetten, Cetate Alba Carolinában. A frissen készült felvételek azt mutatják, hogy a város, amely még »egy menyasszonynál is felkészültebb«, az új ruhájában, és izgatottan várja itthoni és külföldi vendégeit.” Költői magasságokban röpködő szöveg. Hihetetlenül kéklő messzeségekig hatol. Dákomán. Egyenesen dákopata. És alig-alig kap egy-két gesztust a magyar ezerszáz esztendő ebben a könyörtelen kultúrateremtésben. Gyulafehérvár lakossága manapság mintegy 60 ezer fő, amelyből 1800 a magyar. Ebben benne van a teológia, az érseki székesegyház személyzete és a hívek, a városi plébánia, a református gyülekezet, a szórvány unitáriusok meg a néhány magyar ajkú evangélikus és ateista is. 1910-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó népszámlálása 11616 lelket talált Fehérvárott. Ebből 5226 (44,98%) volt magyar, 5170 (44,50%) román, 792 (6,81%) német, s cigány 287 (2,47%). Százhárom év telt el az óta. A történelminek mondott Székelyföld lakosságának 71%-a jelenleg magyar ajkú. Simó Márton Székelyhon.ro 2013. november 11.Könyvbemutató és ismeretterjesztő előadás a Szent Koronáról a Jelen HázbanNincs még egy nép, amely olyannyira tisztelné nemzeti jelképeit, mint a magyar a Szent Koronát. Birtoklásáért trónviszályok dúltak, sokszor árulások és összeesküvések össztüzébe került. Volt, amikor titkon őrizték, vagy csak egyszerűen ellopták. Egy alkalommal hazaszállítása közben vesztették el, de megkerült. Többször hurcolták ki az országból, elásva rejtegették, és megtörtént, hogy zálog tárgyát képezte, visszavásárolták, sőt egyszer szinte el is árverezték. A Magyar Szent Korona a Belső-Ázsiában használatos, beavató koronák egyetlen európai képviselője. Ezt az uralkodó csak egyszer, koronázásakor viselheti. Koronázások között koronaőrök vigyáznak rá, rajtuk kívül csak a nádorispán és a koronázó érsek érintheti. A Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, és a legrégebben használt épségben megmaradt királyi fejék Európában. Csaknem ezer esztendeje elszakíthatatlan, szerves része az egész Kárpát-medence történelmének. Ezer év alatt 55 magyar királyt koronáztak meg vele. A koronázás eredeti, csak tisztán egyházi jellegű szertartása 1205-től fontos alkotmányjogi intézménnyé válik, amikor III. András koronázásakor esküt tesz, hogy „országa jogait és a korona méltóságát" sértetlenül fenn fogja tartani. Csak két magyar király fejére nem került a Szent Korona: II. János Zsigmondéra, az „ellenkirályéra”, aki csak névleg uralkodott, valamint II. József fejére, a „kalapos királyéra”, aki elutasította a megkoronázást, mivel jogilag nem akarta alávetni magát a Szent Korona szellemiségének. Egyesek a korona származási idejét a IX–XIII. század közé, helyét pedig Bizánctól, Észak Európáig és más egyéb helyre tették. Akadtak, akik nem ismerve a Szent Korona analógiáit, külön kezelték a felső és alsó részét, mintha azt úgy külön készítgették volna, és majd valamikor, a késő-középkorban összebarkácsolták volna. Miután 1978 januárjában a korona végre hazakerült az USA-ból, egy mérnökökből és aranyművesekből álló kutatócsoport bebizonyította, hogy egységesen tervezett és kivitelezett ötvösmű. Ékszerkészlete belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai eredetű, kaukázusi technikák felhasználásával, feltehetően egy kaukázusi ötvösműhelyben készülhetett. Két szerkezeti egység alkotja a koronát: az abroncs és a pántok. A Szent Korona két részének összetartozó eszmei tartalma van: a felső rész Isten mennyei birodalmának a szimbóluma, az alsó rész pedig földi országát jelképezi. A pántok csúcsán az Ég és a makrokozmosz uraként trónol a Teremtő Atyaisten. Az alsó részen, az abroncson, Isten földi birodalmának ura, Krisztus székel Mihály és Gábriel arkangyalok társaságában. A Szent Korona élete maga a magyar történelem. A tárgy és a hozzáfűződő eszme nem azonos, de nem is válik el sorsuk, s mi több: nem érthető egyik, a másik nélkül. A Szent Korona nemcsak királyi ékszer, hanem a magyar államhatalom jelképe is. Szent István Intelmei szerint a Magyar Szent Korona jelképezi az országot, mint területet, az országot, mint egy uralom alá tartozó népességet, a közigazgatási intézményrendszert, az apostoli keresztény hitet, az uralkodó személyét, az igazságos ítélkezést és a jogi intézményrendszert, a társadalmi türelmet. Az ország és az országban lakó, és a vendégként befogadott idegen népek igaz védelmezője. Magyarország királyai méltóságuk teljét, dicsőségüket a Szent Koronától kérték, és kapták, neki tulajdonították az “üdvös és hasznos törvények” kibocsátását. A Koronát a “törvények, törvényének” tekintették, neki fizettek adót és váltságdíjat, neki tettek ünnepélyes esküt, neki hagytak és ígértek egyházi és világi örökségeket, neki adták vissza minden vagyonukat, mint valami forrásnak, melyből minden ered. A Szent Koronának misztériuma van. 1526. dec. 16-án, I. Ferdinánd koronázásakor, a németek feljegyzik, hogy: „A magyarok azt hiszik (a Szent Koronáról), hogy az égből szállt alá Szent Istvánra”. Csete István jezsuita prédikátor írja 1701-ben: „A Magyar Korona elsőben Apostoli, másodszor Angyali ajándék, harmadszor Szűz Mária kezében és szabados hatalmában áll annak adni, akinek tetszik…Szent István is, mikor fia meghal, Máriának ajánlja fel az országot és koronát, megakarván mutatni, hogy ahhoz a mennyei ajándékhoz nem volna testnek és vérnek állandó jussa, sem erőszakkal ahhoz nem juthatni, hanem aki mennyei hivatalnak erejével választtatik és akinek adatik Boldogságos Szűz kezéből”. A korona tisztelete nemcsak ésszerű megfontolásokat tükröz. Tisztelete egyfelől vallási, másfelől világi, a magas műveltségbe is beépülő népmesék, népi vallásosság körébe tartozó elemekből tevődik össze, és akkora ereje van, hogy aki megsérteni szándékozik, nemcsak felségsértésben bűnös, hanem az istenség ellen is vétkezik. A Szent Korona misztériumának legalább két vetülete van. Az egyik maga a Szent Korona, mint tárgy, a másik pedig a Regnum Marianum eszme és jogrendszer. A XVII. századra tehető Regnum Marianum eszmerendszer szerint a magyar királyok és az ország az Istenanya (Patrona Hungariae) különös védelmét élvezik. Tehát a magyarok koronája az államiság jelképe, ebből alakult ki a világon egyedülálló szemlélet, a Szentkorona Tan A határokon kívüli magyarság tudatában az anyaországiakénál sokkal erősebben él az a tudat, mely szerint a Kárpát-medence egész területe hozzátartozik a Szent Koronához. A Kárpát-medence a Szent Korona tulajdona, tehát a Kárpát-medence minden polgára, aki a Szent Korona uralma alatt került be a Kárpát-medencébe, egyúttal a Szent Korona polgára is. Ez a jogi helyzet azért áll fenn, mert 1038. Nagyboldogasszony napján Szent István az országot a Szent Korona képében Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez az Ég és a Föld között kötött szerződés a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette. István király ezzel a koronát önmaga és az ország fölé helyezte, jogi biztosítékot adva ezzel a kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára. A Regnum Marianum jogi alapelvei szerint a magyar király csak katolikus lehet, a főurak tanácsa segítségével uralkodik, köteles az ország szabadságát megőrizni, hosszú időre nem hagyhatja el az országot, és esküt kell tennie az alkotmányra. Magyarország új alkotmánya, az Alaptörvény preambulumában – a Nemzeti Hitvallásban – kimondja: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.” *** Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete 2013. november 19-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében mutatja be Kocsis István: Magyarország Szent Koronája című könyvét, amelyet a Szent Korona misztériuma és tana című videovetítéses előadás követ. Meghívott előadó: Kocsis István író, történész, az est moderátora Szekernyés János műkritikus, temesvári helytörténész. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk. Összeállította Murvai Miklós Nyugati Jelen (Arad) 2014. március 1.Barangolás a történelem útvesztőibenA történelem útjai kiszámíthatatlanok. Közel kilencven esztendeje hét lakat alatt őrzik Bukarestben és Budapesten egyaránt azt a titkot, hogy a Trianon utáni zaklatott és útkereső években felmerült Románia és Magyarország Romano-Ungaria néven egy államba való egyesítése. Erről a titokról verte le az elhallgatás lakatját Lucian Leustean történész România si Ungaria în cadrul Noii Europe (1920–1923) című figyelemreméltó könyvében. A szerző elmondja, hogy Habsburg IV. Károly után a magyar korona várományosa a Hohenzollern I. Ferdinánd román király vagy fia, a későbbi II. Károly lett volna, amivel az utóbbiak és Magyarország kormányzója, Horthy Miklós is egyetértett, aki 1920 és 1926 között több ízben küldte minisztereit Bukarestbe az ügyről tárgyalni. A tárgyalások elindítója Erdélyi János budapesti ügyvéd és országgyűlési képviselő, Iuliu Maniu sógora volt. Az ügyet magyar részről támogatta Bethlen István, Bánffy Miklós és Teleki Pál gróf, román részről pedig Averescu marsall is. Ellenezték azonban a Bratianu-féle liberálisok – félve a magyar hegemóniától –, és az erdélyi román parasztok, akik attól tartottak, hogy egy esetleges egyesítés után földjeiket visszavennék tőlük a magyar földbirtokosok. Ami külföldet illeti, 1920-ban vehemensen tiltakozott Jugoszlávia. Az angol külügyminisztérium, a Foreign Office – Frank Rattigan nagykövet révén – tájékoztatást kért a tárgyalásokról. Bandholtz amerikai tábornok, aki Budapesten tartózkodott, a feletteseihez küldött táviratában megemlítette, hogy Károly román herceg egy budapesti fogadáson azzal dicsekedett, hogy ő lesz Magyarország jövendő királya. Lucian Leustean szerint az egyesítés hátterében a Hohenzollern dinasztia érdekei álltak. Ferdinánd király azt is számításba vette, hogy kisebbik fia, Miklós herceg legyen Magyarország királya, vagy esetleg egyik leánya mint Habsburg József főherceg felesége férjével együtt kerüljön a magyar trónra. Hogy mennyire komoly volt az ügy, az is jelzi, hogy egy alkalommal Bánffy Miklós gróf, volt magyar külügyminiszter, két héten át tárgyalt Sinaián Ferdinánd királlyal a lehetőségekről. Mindez ma már történelem. Nem tudom, kinek kedvezett volna valójában a két ország egyesítése. Talán inkább tiszteletben kellett volna (és kellene!) tartani az 1918. december 1-jén Gyulafehérváron tartott nagygyűlés határozatait. Az minden bizonnyal megoldaná a kérdést. Csupán politikai akarat kell hozzá, ami egyre késik. Erőss Attila Népújság (Marosvásárhely), 2014. április 15.Összegző kiadvány a kolozsvári magyar felsőoktatásrólA kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás történetét mutatja be 18 tanulmány keretében az a kiadvány, melyet hétfő délután mutattak be Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház utcai klubtermében. A 140 éves kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás című kötet főszerkesztője, Nagy László, a BBTE rektorhelyettese elmondta, a kétnyelvű kiadvány a két évvel ezelőtt, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem alapításának 140 évfordulóján megrendezett konferencián elhangozott tudományos előadásokat tartalmazza. Ion Aurel Pop, a BBTE rektora kifejtette: az általa vezetett intézményt háromszor is megalapították, a felsőoktatási intézmény ugyanis az 1581-ben létrehozott Jezsuita Kollégium, az 1872-ben megnyíló Ferenc József Tudományegyetem és az 1919-ben alapított I. Ferdinánd Egyetem jogutódjának tartja magát, mindhárom örökségét magáénak tudja. Kiemelte, a Ferenc József Tudományegyetem már modern egyetemnek számított megalakulásakor, és gyakorlatilag a kezdetektől a kulturális sokszínűség jellemezte. Molnár Kovács Zsolt egyetemi adjunktus felszólalásában hangsúlyozta: a gondosan megszerkesztett, színes kiadvány a kolozsvári felsőoktatás történelme egyik rendkívül fontos dokumentumának számít. Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár) 2014. június 26.Nagykárolyi vita Ferdinánd király szobrárólHeves, etnikai felhangoktól sem mentes vitába torkollt a nagykárolyi képviselő-testületben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi szervezetének arra vonatkozó javaslata, hogy Károlyi-kastély parkjában, a főbejárattal szemben állítsanak szobrot I. Ferdinánd román királynak. A kezdeményezésre az RMDSZ-es többségű tanács – a szociáldemokraták tartózkodása mellett – végül rábólintott, azonban a kastélykert helyett a városközpontban levő román katona emlékműve körüli parkban jelölte ki a büszt helyét. A liberálisok azonban a monumentális Vida Géza-szobor melletti területet elfogadhatatlannak tartják. Lapunk érdeklődésére Ilie Ciută pártelnök elmondta: úgy vélik, eltörpülne a király mellszobra a 18 méter hosszú és 6 méter magas alkotás közelében. „Gúnyt űznek belőlünk, úgy érzem, és nagyon sajnálom, hogy ilyen a városban a közvélekedés” – panaszolt a szoborállítás kezdeményezője, aki szerint létezett egy előzetes megállapodás ez ügyben, melyet felrúgtak a tárgyalópartnereik. Hozzátette: az emlékmű mellett nem hajlandók felállítani a büsztöt, melyet a megyei önkormányzat támogatásával már el is készíttettek. „Nem vitatom, hogy helye van a román király szobrának a városban, de ezt nem a kastélykertben kell felállítani” – fejtette ki kérdésünkre Kovács Jenő polgármester, aki szerint a nagykárolyiak a mai napig nem felejtették el, hogy az első világháborút követően a városban felrobbantották Kossuth szobrát, a Kölcseyét pedig lebontották, ezért érzékenyek az ilyesmire. Elismerte ugyanakkor, hogy a Károlyi-leszármazottak véleményének is szerepe volt a döntésben, akik azt kérték, hogy a kastély kertjébe, ha egy mód van rá, “ne vigyék be a politikát”. Az elöljáró elmondta: nem áll szándékukban eltitkolni a történelmet, hisz a Károlyi-kastélyban készülő panoptikumban helyet kap a Ferdinánd és Mária királyné 1919-es nagykárolyi fogadását megörökítő életkép is. Hozzátette: elkeseríti, hogy a városi tanácsban a liberálisok részéről egyre gyakoribbak a soviniszta kirohanások mind a magyarok, mind a svábok ellen. Thoroczkay Sándor szatmárnémeti történész üdvözölte a nagykárolyi tanács döntését, mint kifejtette, a román katona emlékműve melletti tér megfelelőbb a szobor számára, mint a kastélykert. Elmondta: a románok I. Ferdinándban nemzetegyesítő királyukat, Nagyrománia megteremtőjét tisztelik, akinek szobra számára a Vida-emlékmű melletti tér nem méltatlan hely, és nem is sértő a tanács döntése, ha figyelembe vesszük, hogy a monumentális alkotás épp „az utolsó román barázdának a fasiszta iga alól való felszabadítását” jelképezi. Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 8.A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (1.)A MOGYE eredetileg kadétiskolának épült, itt tanultak az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi tisztjei. Aztán román katonai iskola lett belőle, és bizonyos adatok szerint a második világháború alatt különleges ügynököket, kémeket képeztek itt. 1945-ben gyökeresen megváltozott a jelenleg az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek otthont adó épület sorsa. A város első egyetemét befogadó létesítményt annak idején a cambridge-i kampuszhoz hasonlították a tanárok. A Központ e heti lapszámában ezt a monumentális épületet mutatjuk be lapunk olvasóinak. A dombot uraló épület A Kosárdomb lejtős oldalán, a Szent István út 36., 38. és 40. szám alatti nagy területen épült az iskola főépülete, a tanári lakások két épülete, valamint az iskolához tartozó legénységi épület. A főépület nagy méreteivel uralja a domboldalt. Keresztes Gyula, a Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében ismerteti, hogy a háromemeletes E alaprajzú épület főhomlokzata ötsíkú, és az épületet magasítja a kiugró egy-, három-, és ötös rizalitokra emelet magas, tört síkú tetőszerkezet. A szecesszió jelenléte főleg a kiugró rizalitok homlokzatok kiképzésén látható. A tanári lakások épületei kétemeletesek, a legénységi épület egyemeletes homlokzati kiképzése szintén szecessziós. A parkok és a tartozéképületek Az egyetem parkosított területén található a főépületen kívül az egyetemi könyvtár épülete, az adminisztráció épülete, a sportterem épülete; egy épület, amiben jelenleg a pszichiátriai klinika működik, illetve egy, amiben a városi törvényszéki orvoslás. Itt található még a botanikus kert, illetve a dendrológiai park. A parkban 154 fa- és cserjeféle található, a botanikus kertben pedig mintegy nyolcszáz növényfaj kapott helyet. Mindezeken kívül az egyetem épületei közé sorolhatók még a bentlakások, amik csak a hatvanas években épültek fel a város pár száz méterrel távolabb eső részében. A bentlakásnegyed öt épülete közül négyet az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem használ. Közülük kettő leány- és egy fiúbentlakás, de az egyetemhez tartozik a fiatal házasok bentlakása is. A kezdet és a jelen röviden A kivitelezési versenytárgyalást, 1907-ben a budapesti Grünwald Testvérek cége nyerte meg, és 1909 október ötödikén, a Cs. és Kir. Katonai Alreáliskola ünnepélyes megnyitója nagyszámú előkelő közönség jelenlétében megtörtént. Az iskola felsorolt épületeit a városi polgármesteri hivatal építette, saját területére. Az épület az első világháború után az állam tulajdonába került, és ma minden épületében az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem működik. A birodalom iskolája Amint azt már részben említettük, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek otthont adó épület eredetileg tehát katonai alreáliskolának épült, amely az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi tisztjeinek képzésének volt hivatott szolgálni. Lévén, hogy abban az időben, vagyis a húszadik század elején Ferenc József volt Magyarország királya – és a birodalom császára is egyben – császári-királyi iskolának nevezték az intézményt. A szóban forgó hatalmas épület megépítése kevesebb mint két évet vesz igénybe… A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból kiderül, hogy 1907-ben kezdődtek az építési munkálatok, és 1908. december elseje volt az átadási határidő. Az 1907-ben aláírt adományozási szerződés értelmében a csaknem száz ezer négyzetméteres területet a város ajánlotta fel, és a telek még abban az évben átkerült a hadügyminisztérium tulajdonába. A terveket Nagyszebenben készítették, lévén, hogy az itt székelő katonai parancsnokság hatáskörébe tartozott az ügy. Vásárhelyen ennél az épületnél használtak először betont Ahhoz képest, hogy akkoriban húsz ezer lakost számláló kisváros volt Marosvásárhely, meglehetősen méretesnek számított az épületegyüttes. Ez egyébként a főépület mellett az alábbiakból állt: az altisztek házából, a tisztek házából, a betegszobából, a fogdából, ahová a fegyelmezetlen kadétok kerültek, illetve egy lovardából, amely a jelenlegi sürgősségi kórház helyén terült el. A város meséi című könyv szerzője egy igencsak figyelemre méltó érdekességről is szól. Ezen érdekesség mögött az rejlik, hogy az építkezéshez a városban ekkor és itt használtak először betont. Ennek kapcsán szárnyra is keltek különféle mendemondák. Azt mondják például, hogy a hatvanas-hetvenes években az intézmény rektora kapott egy levelet, amelyben egy nyugaton elő személy megkérdi tőle, hogy tudja-e, hogy az építkezésnél használt beton garanciája csak ötven-hatvan évre szól. Ez azonban – mint ahogyan már az idő is bebizonyította – nyilván nem igaz. Az intézetek helycseréje Az első világháború után berendezkedett új közigazgatás román katonai iskolává alakította az intézményt. A különféle tanulmányokban megjelentetett adatok szerint a második világháború idején különleges ügynököket, más néven egyfajta kémeket képeztek itt. A negyvenes évek második felében aztán gyökeres változás következett be az épület sorsában: a katonai iskola Gyulafehérvárra költözött, a kolozsvári tudományegyetem magyar orvosi karát pedig áthelyezték Marosvásárhelyre. A száműzött egyetem A második világháború alatt Kolozsváron folyta a magyar nyelvű oktatás. Az ugyanott székelő román egyetemet pedig – amelynek orvosi kara is volt – Nagyszebenbe száműzték. Ugyancsak a már fent említett könyv szerzője említi, hogy a háború alatt támadt konfliktusok, illetve az Észak Erdély elvesztése okozta ellenérzések visszafojtása céljából igyekeztek minél gyorsabban és tapintatosan rendezni ezt a helyzetet. A Petru Groza vezette kormány a román-magyar megbékélés jegyében 1945. májusában törvénybe foglalta, hogy létesítsenek Kolozsvárott egy magyar tannyelvű felsőfokú tanintézetet bölcsész-, filozófia-, jogi-, politikai gazdasági- és orvosi karral. A törvény életbe léptetésekor azonban újabb feszültségeket szított a helyiségek, illetve a régi egyetem vagyonának elosztása. A nevét elhagyó egyetem és Petru Groza döntése A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által összegyűjtött és rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból kiderül, hogy 1945. júliusában Petru Groza elnöklete alatt tartottak egy gyűlést, amelyek részt vettek az I. Ferdinánd nevet viselő román egyetem, illetve a Ferenc József nevet elhagyó, egyszerűen csak Kolozsvári Magyar Egyetemnek nevezett intézmény képvizelői is. Petru Groza egészen váratlan módon oldotta meg a helyzetet. Az ő kezdeményezésére az a döntés született, hogy a magyar egyetem orvosi karát helyezzék Marosvásárhelyre, és a Nagyszebenbe száműzött román intézmény pedig költözzön vissza Kolozsvárra. Nagy-Bodó Szilárd Nagy-Bodó Tibor Központ, Erdély.ma 2014. augusztus 16.Többnyelvűség egykor és mostAhogy számos más erdélyi városban, ahol a románság többséget alkot, úgy Kolozsváron sem természetes ma a többnyelvű feliratozás. A kérdésre érzékeny szemek szinte mindenhonnan hiányolhatják a magyar nyelvet a 16 százalékos kisebbségi jelenlét ellenére. A város képe sokat változott az elmúlt száz évben, a folyamatot Kustán Magyari Attila összegezte fiatal történészek munkája mentén. Az Igen, tessék! mozgalom nemrég a város többnyelvűségét szemléltető, évszázados visszatekintésre vállalkozó kiállítást szervezett Kolozsvár főterén, ahol az érdeklődők megtekinthették, a különböző történelmi korokban milyen pozitív példákat találni a békés együttélésre román, magyar, zsidó részről egyaránt. A kiállítás célja a jó példák felsorakoztatása volt, így teljes kép nem rajzolódott ki, ezért arra vállalkoztunk, hogy az anyagot összeállító történészeket felkeresve leírjuk, milyen hangulat, törvénykezés uralta a korszakokat a dualizmustól napjainkig. A témát a kiállítás mellett az Acum-Most anonim szervezet akciója is aktuálissá teszi, miután néhány napig Kolozsvár Torda felőli bejáratánál a román mellé magyar és német helységnévtáblát helyeztek el. A feliratokat két nappal később ismeretlenek eltávolították. Az elsikkadó többnyelvűség kora A kiegyezést követően a nyelvhasználat egyike volt az országot érintő legkényesebb kérdéseknek, magyarázza Fazakas László történész. A törvényhatóságokon mindhárom nyelvet használták, a magyar és román mellett a németet is. Az átmeneti időben, a nemzetiségi törvény elfogadása előtt a kormány nagyon óvatos volt, de az „oszthatatlan egységes magyar nemzetet” kimondó törvény változtatott az addig sajátos erdélyi állapotokon, ez pedig vitathatatlanul rontott a románok és szászok nyelvhasználati helyzetén. 1869-ben feloszlatták az erdélyi Főkormányszéket, ami azt jelentette, hogy a törvényhatóságoknak ügyeik rendezésében most már a minisztériumokhoz kellett fordulniuk, ez viszont még nem jelentette az erdélyi nyelvhasználati szokásjog végleges eltűnését, hiszen egyes erdélyi hatóságok ezután is német és román nyelven küldték fel jelentéseiket a királyi biztosnak, továbbá Hunyad, Belső-Szolnok megyék, valamint Naszód és Fogaras vidéke és a szász törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelve a román, illetve a német maradt. A háromnyelvű hivatali nyelvhasználat bizonyos elemei a királyi biztos feloszlatásáig fennmaradtak, de ettől kezdődően a magyar nyelv térhódítása egyre inkább nyilvánvalóvá vált. Kolozsvár, Cluj-Kolozsvár, Cluj 1918 karácsonyától Kolozsváron magyar impérium már nem létezett, a hatalmat fokozatosan a román állam kezdte el gyakorolni, Kolozsvár azonban – sok erdélyi városhoz hasonlóan – magyar többségű maradt. Szabó Csongor felvázolja, a város etnikai összetétele miatt is a magyar nyelv meghatározó maradt Kolozsváron, főleg az 1920-as években. A korabeli képeslapokon román és magyar nyelvű feliratok szerepelnek, emellett a héber és a német nyelv használata is számottevő. Érdekes eset a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara helyzete, ahol a jegyzőkönyveket 1926-ig román és magyar nyelven is vezették. 1926-tól Kolozsváron lehet használni a magyar nyelvet a közigazgatásban, azonban nem minden esetben bírálják el az ilyen beadványokat. 1937-től korlátozzák még nagyobb mértékben a kisebbségi nyelvhasználatot, az elnevezéseket, cégtáblákat csak román nyelven lehet használni. Ezek a hivatalos nyelvhasználatra vonatkoznak: sajtóorgánumok ugyan megjelenhettek anyanyelven, a település megnevezésekor azonban a Cluj-Kolozsvár volt használatos, 1937-től pedig csak a Cluj. Az 1940-44 közti években aztán ismét a magyar állam részét képezte a város, így ekkor újra dominánssá vált a magyar nyelv, a korábbi román utca- és térneveket vissza-, vagy újramagyarosították (például a Mátyás-szoborra visszakerül a MÁTYÁS KIRÁLY felirat, a mai Horea utcát Horthy Miklósra nevezik át, míg a román hatalom alatt Ferdinánd király volt a neve). A sötét korszak Az első időszakban még volt ok a bizakodásra Takács Kincső-Eszter szerint, az erdélyi magyarság képviseletére önként vállalkozó Magyar Népi Szövetség és a Román Kommunista Párt között az együttműködés jegyében egy sor hangzatos elvárás és ígéret fogalmazódott meg, mint például a magyar anyanyelv hivatalos nyelvként való elismerése Erdélyben, a magyar nyelvű oktatás biztosítása az elemi iskolától az egyetemig. Hatalmas fordulópont volt az erdélyi magyarság életében ‘56, utána Gheorghiu-Dej haláláig, 1965-ig több megtorlási hullám is végigsöpört az erdélyi magyarok fölött. A magyar egyenlő lett a szeparatizmussal és a nacionalizmussal, ez volt az az időszak is, amikor megtörtént a máig fájlalt egyetem-összevonás, a Babeşből és a Bolyaiból közös felsőoktatási intézmény lett. A Ceauşescu éra első hét éve egy nyitottabb korszak volt, létrehozták a Kriterion Kiadót, a Román Televízió nemzetiségi adásait, de ezek nem sokat javítottak az általános kisebbségi helyzeten. Ekkor indultak meg a nagy betelepítési hullámok az iparosítás jegyében, 1972-től aztán már nem is csináltak többet titkot belőle, hogy Románia nemzetállam, ahol a kisebbségek asszimilációja megkövetelt és elkerülhetetlen. Az addigi hézagos többnyelvűség a nyolcvanas évektől aztán szinte teljesen eltűnt, a települések magyar neveit kivonták a forgalomból. Erőtlen hangok Ebben a korszakban nyilván voltak elvárásai a magyarságnak, a kérdés inkább az volt, hogy ezeket mennyire tudják publikusan hangoztatni. ‘56-ban sokan voltak, akik lehetőséget láttak a magyarországi eseményekben, de erre nagyon durva megtorlással válaszolt a hatalom. Utána sokáig nem lehetett megszólalni, a hetvenes évektől viszont egyre többen hangot adtak a panaszaiknak. Szamizdat kiadványok láttak napvilágot, a disszidensek is próbáltak elérni valamiféle változást, de fontos említeni Király Károlyt vagy Takács Lajost, a Nemzetiségi Minisztérium egykori államtitkárát (1947-1948), akik a hetvenes évek végén levélben, szóban intéztek felhívást a párthoz, többek között a magyar nyelv használatáért az oktatásban, a közigazgatásban. Ezek az egyéni megnyilvánulások, a szamizdat kiadványok, az értelmiségi vitakörök, levelek konkrét eredménnyel nem jártak, legalábbis nem azzal, amit elérni szándékoztak, de mégis fontos, hogy voltak hangok, akik mertek felszólalni, harcoltak az anyanyelv szabad használatáért, azért, hogy a magyar gyerekek magyarul tanulhassanak, egyáltalán merjenek megszólalni az utcán. Funarizmus és fellélegzés A rendszerváltás utáni első évek kapcsán Fodor János arról számolt be, hogy Kolozsváron olyan diskurzus indult be, amelyik közelítette a román és magyar közösséget. Sor került béketüntetésre is, amely a párbeszédet kínálta gyanakvás helyett, tárgyalásokat tartottak a Vatra Românească képviselőivel is, így késleltetve a nacionalista hangulatot. Amikor viszont Funar lett a polgármester, minden megváltozott, és egészen a bukásáig partizánharc zajlott a magyar érdekekért. Az intézkedések negatívan érintették a magyarságot, a tiltakozások sem hatottak. Megemlítendő viszont, hogy abban az időben az egyetem korábbi rektora, Andrei Marga akadályozta meg a magyar tanszékek elsorvasztását, de több értelmiségi is hangoztatta, hogy nem a nyelvi különbségek, hanem a nemzeteken átívelő szolidaritás a fontos. Emil Boc jelenlegi polgármester váltotta Funart 2004-ben. Ez egyértelműen a fellélegzés korszakát hozta el, folyamatosan csökkent a trikolórra mázolt padok és kukák száma, ugyanakkor beindult a gazdasági élénkülés, ami általában elfeledteti a nacionalista érzéseket. A korábban szándékosan legyengített szerveződések és magyar hangok mára közismerten felerősödtek, Kolozsvár pedig pozitív példaként említendő az erdélyi városok között a magyar-román együttélés tekintetében. Az elmúlt évszázad története azonban azt mutatja, hogy az együttélés néha jobb, néha konfliktusos, ezért a párbeszédre, az észérvek felsorakoztatásra és a békére így mindig készen kell állni. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2014. augusztus 29.A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem – (3.)A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a MOGYE egy állami felsőoktatási intézmény Marosvásárhelyen. Az egyetem a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karából nőtte ki magát 1948-ban. A második bécsi döntést követően Kolozsvárott újraalakult a Ferenc József Tudományegyetem. Az 1944-es kiürítési parancsok és a háborús viszonyok ellenére a tanítás folytatódott az egyetemen és 1945-ben felvette a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel ugyanebben az évben Nagyszebenből Kolozsvárra költözött az I. Ferdinánd király Tudományegyetem és a kolozsvári klinikákon nem volt elég hely, az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre. Ezen a héten, befejezésül még erről az intézményről írunk lapunk olvasóinak. Bevezetik a kétnyelvű oktatást… Az 1948-as tanügyi reformot követően a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai Tudományegyetemtől és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, melynek rektora dr. Csőgör Lajos lett. 1962-ben a román állam, anélkül hogy hivatalos dokumentumot adott volna ki és ezáltal megváltoztatta volna az 1945, 1946, 1948-as törvényrendeleteket, mely szerint az egyetemet a magyar kisebbség számára hozták létre és a tanítás nyelve magyar, bevezette a kétnyelvű oktatást. Az előadásokat románul és magyarul, a gyakorlati órákat csak románul lehetett hallgatni. A magyar diákok részaránya azóta fokozatosan csökkent. Történelmi visszapillantó: a letartóztatott egyetemi vezető Amint azt már összeállításban említettünk, az intézmény első rektora tehát Csőgör Lajos volt, aki 1904-ben született. Negyven és negyvennégy között tanársegédként tevékenykedett a kolozsvári Ferenc József Egyetem fogorvosi tanszékén, azonban negyvenkilencben politikai okból letartóztatták. Tíz évvel később azonban rehabilitálták. Ennek nyomán hetvenegyben megkapta a szocialista munka hőse kitüntetést, hetvenkettőben pedig a kiváló orvos címet. A birtokunkban lévő dokumentumok nem tartalmazzák azt, hogy Csőgör Lajos rektort miért tartóztatták le és zárták börtönbe, azonban ismeretes az a tény, hogy abban az időben gyakoriak voltak az ilyen kirakatperek – ezt támasztja alá az egyetem legkiemelkedőbb tanárának, Miskolczy Dezsőnek a dossziéja is (az irat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál található). A kommunista rezsim látszatkeltése Miskolczy Dezső nemzetközi szinten is ismert magyar neurológus volt, aki amerikai és nyugat-európai tudósokkal is tartotta a kapcsolatot. Sorina Buta kapta meg a választ arra, hogy ez miként is volt lehetséges… A kommunista rezsim azt a látszatot akarta kelteni, hogy tudományok terén nyitott a kommunikációra. Így lehetett fenntartani a külföldi kapcsolatokat, és felnéztek azokra, akik ezekben részt vettek. Miskolczy pályafutása a szekuritátás dossziéja, és a koholt vádak A professzor Budapesten végezte tanulmányait, aztán kutatóként dolgozott egy neves madridi intézetben. Harminc és negyven között a szegedi egyetem tanára és tanszékvezetője volt, aztán kinevezték a kolozsvári egyetem ideggyógyászati tanszékének vezetőjévé, ezután a kolozsvári elmegyógyintézet igazgatója lett, majd pedig egyetemi tanárként folytatta pályáját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol neurológiát és endokrinológiát tanított. Ugyanakkor kitűnő ismerője volt a latin, német, spanyol, olasz és francia nyelveknek, sőt még románul is megtanult. Tudni kell azonban még azt is, hogy a Magyar-, illetve a Román Népköztársaság között kötött szerződés tette lehetővé, hogy itt taníthasson. Hatvannégyben tért vissza Magyarországra. A szekuritátés dossziéjában szereplő adatok szerint negyvenkilencben részt vett a marosvásárhelyi egyetem szabotázsakciójában. A leírtakból azonban az nem derül ki, hogy pontosan mit követett el, nyilvánvaló tehát, hogy koholt vádak voltak ezek. Sokak előtt ismeretes az a tény, hogy zavart idők jártak akkor, és sok ilyen „képzelt” összeesküvési kísérletet vélt felfedezni a rendszer. A román tagozat pedagógusainak itt van lehetőségük arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán… A hatvanas években megalakult az egyetem román tagozata. Az itt tanító pedagógusok többsége szintén Kolozsvárról érkezett. Ott tanársegédek vagy dolgozatvezetők voltak, Marosvásárhelyen azonban lehetőségük adódott arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán. De akár pár példával is élhetünk… E tekintetben Liviu Popovici-ot kell megemlíteni, aki ötvenegyben kezdett el tanítani Kolozsváron, hatvanhatban jött Marosvásárhelyre, és talán az egyetem egyik legkiemelkedőbb személyisége lett. Csakis azért említjük az ő nevét, mert az alvásról végzett kutatásai és az epilepszia mechanizmusáról írt tanulmányai az országhatáron kívül is ismertté tették a román ideggyógyász nevét. Így nyolcvannégyben a Francia Akadémia tagjává választották, és számos rangos kitüntetésben volt része nem csak Franciaországban, hanem Prágában és Moszkvában is. És hadd említsünk meg még egy nevet. Az egyetem másik meghatározó tanára Gheorghe Simu volt, akit az egyik legjelentősebb román patológus szakembernek tartanak. Az ő tanulmányait is számos rangos nyugat-európai onkológiai szaklapok is elismerve publikálták. Román tanárok, akik magyarul is tanítottak Megemlítünk még pár nevet. A lentiekben az is ki fog derülni, hogy ezt miért is tesszük… Az orvosi egyetem szemészeti tanszékét Vasile Săbădeanu vezette. Ő a marosvásárhelyi római katolikus líceumban végezte tanulmányait, aztán felkészítő tanárként tevékenykedett a kolozsvári szemészeti klinikán, majd egyetemi tanársegéd lett, és noha Kolozsvárott lehetősége lett volna arra, hogy egyetemi tanári pályát fusson be, áthelyeztette magát a marosvásárhelyi járóbeteg-rendelő mentőszolgálatára, majd pedig a társadalombiztosítási pénztárnál töltött be vezető tisztséget. Negyvenöt és negyvenhat között a marosvásárhelyi kórházban dolgozott szemész főorvosként, és közben tanított is előbb magyar, majd román nyelven. De az egyetem tanárai között volt Zeno Barbu is. Ő a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, és esetében is kimondottan fontos megjegyezni és leírni, hogy magyarul tanított, sőt mi több: ötvenkettőben írt egy magyar nyelvű tüdőgyógyászati szakkönyvet is. Ötvenegy és nyolcvanöt között a tüdőgyógyászati klinika vezetője volt. 2007-ben az egyetem falaira magyar feliratok kerülnek 1990. márciusában az egyetem magyar hallgatói sztrájkba kezdtek, egyenlő jogokat követelve. A sztrájkhoz később a tanárok is csatlakoztak, de a román hatóságokkal nem tudtak megegyezni. Ezek az események voltak a későbbi fekete március néven elhíresült pogrom kezdetei. Csak 17 évvel a rendszerváltozás után, 2007 áprilisában sikerült elérni, hogy magyar feliratok is kerüljenek az egyetemre. A kommunizmus éveinek szabályszerű numerus claususa után hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a román és magyar tannyelvű helyek aránya valamelyest kiegyenlítődjön. Az egyetem magyar oktatói és a magyar politikai, érdekvédelmi, tudományos és diákszervezetek elszánt küzdelme folytán fokozatosan emelték ugyan a magyar helyek számát, de egészen a kétezres évek végéig a román tannyelvű helyek voltak többségben. Az orvosi oktatásban az 1989. decemberi forradalom óta tehát voltak bizonyos eredmények – így helyreállították a magyar nyelvű előadásokat az összes diszciplínákon. A jelen feladati körül egy probléma különleges jelentőségű és fontosságú: a diákság és a fiatal orvosok körében kialakult elvándorlási láz fékezése. 1991-ben az intézmény nevét Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem-re módosították. Az egyetem jeles tanárai, diákjai Benedek Imre, Benedek István, Grépály András, Gyergyay Ferenc Pál, Lőrincz Ernő András, Máthé Ákos, Maros Tibor, Mártha-Papp Ilona, Mártonfi László, Mátyás Mátyás, Miskolczy Dezső, Molnár Vince, Mühlfay László, Nemes László, Sipos Emese, Steinmetz József, Szabó Béla, Szabó Endre, Száva János Zoltán, Székely Károly, Székely Melinda Gyöngyi, Toró Árpád, Tóth Katalin Tünde, Tőkés Béla, Veress Albert – és minden bizonnyal, még nagyon, nagyon sokáig sorolhatnánk. Nagy-Bodó Szilárd Nagy-Bodó Tibor Központ Erdély.ma 2014. szeptember 5.Tovább dúl a szoborvita NagykárolybanNem csitul az etnikai felhangoktól sem mentes szoborháború Nagykárolyban: I. Ferdinánd román király és I.C.Brătianu exminiszterelnök büsztje után most a második világháború alatt a magyar hatalom által állítólagosan elüldözött románok tervezett emlékműve borzolja a kedélyeket. Kovács Jenő polgármestertől megtudtuk, a Nagykárolyi Menekültek Egyesülete engedélyt kért a napokban az önkormányzattól, hogy emlékművet állíthassanak a városból 1940 és 1945 között elüldözöttek emlékére a Mesterrészi temetőben, közvetlenül a deportált svábok emlékműve mellett. Az elöljáró kifejtette: nem tud arról, hogy a magyar hatóságok bárkit is elüldöztek volna a településről és úgy véli, egy ilyen emlékhely számára semmiképp sem megfelelő helyszín a második világháború után ezrével kényszermunkára elhurcolt svábok tiszteletére emelt emlékmű környéke. Kovács Jenő szerint az utóbbi időben elszaporodott soviniszta provokációk egyikének nevezte a kezdeményezést. Leszögezte továbbá: mivel a római katolikus egyház tulajdona az említett temető, a kezdeményezőknek a püspökségtől kell engedélyt szerezniük, nem az önkormányzattól. Józsa János, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye sajtószóvivője a Krónikának elmondta: a válaszadásra jogosult személyek közül – hivatali teendők, illetve szabadságolások miatt – épp senki sem elérhető, annyit viszont közölt, hogy tudomása szerint nem érkezett megkeresés hozzájuk a károlyi emlékmű ügyében. Amint arról beszámoltunk, a nyár folyamán két alkalommal is komoly vitához vezetett a városi képviselőtestületben Nemzeti Liberális Párt (PNL) által kérvényezett szobrok ügye. A liberálisok először bejelentették, a Károlyi-kastély főbejáratával szembeni kis parkrészen Ferdinánd királynak állítanának szobrot, majd I.C. Brătianu volt miniszterelnök büsztjét próbálták volna elhelyezni a város történelmi főutcáján levő Deák téren. Az RMDSZ-es és német fórumos képviselők alkotta többség azonban leszavazta indítványaikat, a szobrok számára a román katona emlékműve melletti részt jelölve ki, arra hivatkozva, hogy a Nagy-Románia megteremtőiként tisztelt figurák számára a legmegfelelőbb hely „az utolsó felszabadított román barázda” emlékét őrző Vida Géza-alkotás környéke. A kezdeményezők kijelentették: ezt a lehetőséget nem hajlandóak elfogadni. Kovács Jenő kérdésünkre elmondta: mivel politikai indíttatású provokációnak tekinti mindhárom indítványt, nem hajlandó ezekkel foglalkozni. Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár) 2014. október 28.A jobb kéz és a balMondhatni hihetetlen, milyen kálváriát kell végigjárnia annak, aki öntudatos polgárként idejében akarja kicseréltetni lejáró félben lévő személyi igazolványát. (Kalandos személyazonosságit cserélni a Kalandos utcában, Szabadság, október 21.) Tíz éve, az előző személyi cseréje zökkenőmentes zajlott le. Most azonban… Az illető hivatal ide-oda küldözgeti, mindenféle iratot kér tőle. Ugyanis a hivatal bugyraiból, mintegy varázsütésre, előkerültek a szóban forgó személy, nevezetesen Major Sándor fogorvos lakcímét igazoló adatokon az utca régi nevei – Kalandos, Aventurioasă, Aventuroasă. Ettől pedig a hivatalnokok agya megbénult. Ez nekik túl sok. Azt sem tudják, hogy a kérvényező tulajdonképpen hol lakik. Pedig tudniuk kellene. Mert ugye, az egységes, soha fel nem darabolható, oszthatatlan nemzetiben, a történeti folytonosság jegyében, az egyetlen hivatalos nyelv birtokában, kétezer évre visszamenőleg, nekik mindent tudniuk kell. De akkor mégis miért nem tudják? Valószínűleg azért nem, mert egyetlen hivatalos nyelvükön nem létezik olyan kiadvány, amelyikből kibogozhatnák, hogy… A szóban forgó utcának az elmúlt több mint száz esztendőben több neve volt. Ez az 1880-as évek elején kezdett kialakulni, mikor Kőváry László a Kőmál, a Fellegvár északi lejtőjén fekvő 50 000 négyzetméternyi földjét a vasúti alkalmazottak részére házhelynek fölparcelláztatta. A Bácsi (Erzsébet) út tetején jobbra, északra nyíló második, a Kismezői, másképp Kalandos temető mellett, a Kőváry-telep keleti oldalán kialakult, a vasútig ereszkedő utcának a lakosság által adott ún. beszélő neve Felső-Boldog volt. 1893: Felső-Boldog utcza; 1899-ben, az első nagy utcaátkereszteléskor a temető neve alapján, Kalandos lett. 1920-ban a román hatóság ezt tévesen fordította le – Aventurioasă. Az aventurioasă a kalandból való ’kalandor’, ’kalandos’ fordítása, aminek semmi köze a ’hónap első napja’ jelentésű calendaeből való kalandoshoz. Ez a név a kalandos társulatok nevéből való. Ezek vallásos jellegű világi közösségek voltak. A közös hit ápolása és gyarapítása, a jótékonykodás – egymás kölcsönös istápolása is – és más kegyes célok fogták közösségbe azokat, akik már a földön igyekeztek méltók lenni a túlvilági életre. E közösségek tagjait egyenlőségen alapuló „testvéri” viszony tartotta össze, ezért eredetileg a testvériség (fraternitas, confraternitas, Bruderschaft) elnevezést használták. Maguk közül választották elöljáróikat, gondoskodtak elhunyt tagjaik méltó temetéséről. E közösségek fejlődésére a céhek kialakulása és megerősödése, majd a hitújítás jelentős hatással volt. A céhek ugyan szakmai érdekvédelmi közösségek voltak, megszilárdulásukhoz azonban hozzájárult az is, hogy a tagok a hit és a kegyes cselekedetek terén is kötelesek voltak a céhen belül buzgólkodni. A kegyes célok azonban soha nem voltak a céhek fő feladatai. Ezért, bár a céheket is illették fraternitas, confraternitas vagy Bruderschaft névvel, a kalandos elnevezést csak a régi vallásos testvériségek örökösei, a kegyes célú testvériségek viselték. A hitújítás hatására az új hitet valló közösség kalandosai már nem egy-egy oltár vagy védőszent köré csoportosultak, kegyes céljaik közül kimaradt az oltárgondozás, a védőszent tiszteletének ápolása. Így a kalandosokban a kegyes cselekedetek lényegében a halottnak kijáró végtisztességadásban és a „jámbor” életre kötelezett tagok egymás közti egyenetlenségeinek „atyafiságos” elsimításában fejeződtek ki. Mindezek eredményeként, mivel a céhek maguk gondoskodtak halott tagjaik méltó temetéséről, a kalandosok kiszorultak a városfalon kívüli hóstáti közösségekbe, s miután a XVII. században megkezdődött az addig unitárius városi közösségen belül a kálvinisták megerősödése is, ezek külön kalandos társaságokba tömörültek. Így a XVIII. századtól napjainkig a kolozsvári kalandos társulatok már csak a református hóstáti közösségekben működtek. A kalandosnak tehát semmi köze a kalandhoz. A szó a középkorból ered. Akkoriban az év napjait a római Julianus-naptár szerint határozták meg. Rendszerint a hónap első napjához, a Calendaehez, márciusban, májusban, júliusban és októberben a hetedik, a többi hónapban az ötödik naphoz, a Nonaehez vagy a hónap derekához, az Idushoz viszonyították. Ünnepélyes kiváltságlevelekben a XV. század végéig a keltezés napját e római naptár szerint határozták meg. Azoknak a közösségeknek – testvériségeknek – a tagjait, amelyek közösségi összejöveteleiket eredetileg havonta egyszer, a hónap Calendaevel jelzett napján tartották, a rendelkezésünkre álló adatok szerint már 1092-től fratres Calendarumnak, Calendae-testvéreknek kezdték nevezni. E testvériségeket azután a köznép magyarul kalandosoknak mondta. Ezért már a XIV. századi oklevelek, amikor ilyen confraternitast, testvériséget említenek, megjegyzik, hogy ezeket vulgariter, azaz a nép nyelvén, magyarul kalandusnak, kalandasnak vagy kalandosnak mondják. 1940-től az utca neve ismét Kalandos. 1945-től Str. Kalandos utca. Később megjelent tévesen fordított román neve, de megmaradt a magyar is – 1957: Str. Aventuroasă – Kalandos utca. 1964 januárjában azonban, mikor a hatóság minden magyar nevet törölt, ez az utca is új nevet kapott: Str. Mecanicilor (mecanic h fn 1. ’gépész’, 2. ’mozdonyvezető’, 3. ’szerelő’, 4. ’műszerész’). A házszám változása újabb fejtörést okoz szegény irodistáknak. Nem fér a fejükbe, hogyan lehet ugyanaz az ingatlan egyszer 24, aztán 29. Miféle gyanús műveletet végzett a háztulajdonos? Talán ide-oda tologatta házát? Az utca jobb oldaláról a balra? Nyilván nem erről van szó. A házakat eredetileg nem utca, hanem tized szerint számozták. A tized a város közigazgatási felosztásának alapja, mai szóval amolyan kerület-féle volt. Így egy tizedhez több utca tartozott. A Belvárosi tizedhez például a Belső-Farkas, a Belső-Király, a Szentegyház stb. utca. Egyetlen házon ez a számozás mind a mai napig látható: a Szentegyház utca ma 20. szám annak idején 491. szám volt. 1869-ben, amint azt a Szabad királyi Kolozsvár város házbirtokosainak névsora, melyet új házszámozás szerint, a régi házszámok használata mellett összeállitott Bodányi Sándor, telekk[önyvi]. térképező főbiztos (Kolozsvárott, 1869.) című munkából megtudjuk, áttértek az utcák szerinti házszámozásra. Magyar szokás szerint az utca baloldalán álló házak páros, a jobboldalán állók páratlan számot kaptak. Így a Kalandos utcaiak is. Nem tudjuk, milyen meggondolás alapján, Kolozsvárt felemás megoldás született. Ugyanis egyes utcákban a baloldaliak lettek a páratlan számúak. Az első világháború után a román helyhatóság ezen a házszámozáson csak egyes esetekben változtatott. Például, mikor a Wesselényi utcát és a Ferenc József utat Ferdinánd király néven összevonták, a Wesselényi utca számozását – baloldalt a párosak – kiterjesztették a Ferenc József útra is, ahol jobboldalt voltak a párosak. 1941-ben a magyar helyhatóság egységesítette a házszámozást – minden utca jobb oldala lett a páros számú. Így a Kalandos utcában is. Ezért Major Sándor baloldalt álló, addig 24. számú háza akkor 29. szám lett. Amint ez Kolozsvár t(örvény)h(atósági)j(ogu). sz(abad). kir(ályi). város utcáinak névjegyzéke és telkeinek házszámjegyzéke (Felelős kiadó: Kolozsvár Város Mérnöki Hivatala, Kolozsvár, 1942.) című kötetből kiderül. A ház helyrajzi száma ugyanekkor 9237. A magas lovon ülő irodistáknak persze erről fogalma sincs. Asztalos Lajos Szabadság (Kolozsvár) 2014. december 15.Több mint súlyos hibaA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hetének ünnepi ülése egy dokumentumfilmmel ért véget, az egyetem "megalapításának" 70. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepi év nyitányaként. A magyar hallgatóság megdöbbenésére, a képmontázsokból álló film szövegében elhangzott, hogy a MOGYE ezelőtt 70 évvel a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem keretében jött létre. Az egyetem vezetőségének eddigi magatartásából sejthető volt, hogy megpróbálják elhallgatni a valóságot, de azt el sem mertük volna képzelni, hogy azt ennyire meghamisítják. Tapasztalhattuk már, hogy a történelmi események értelmezésében "megoszlik" a magyar és román fél véleménye, de hogy a jelenkor eseményeit ilyen módon átkozmetikázza egy magát akadémiai közösségnek tekintő vezetőség, több mint súlyos hiba. Hiszen élnek még szemtanúk, s a témáról vaskos dokumentáció áll bárki rendelkezésére. Visszatérve a dokumentumfilmben elhangzott szarvashibára, hadd mondjuk el újra meg újra, hogy az erdélyi modern magyar nyelvű orvosi oktatás 1881-ben indult Kolozsváron Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem néven külön orvosi fakultással. A gróf Mikó Imre által ajándékba adott területen épültek fel az oktatást és a gyógyítást szolgáló jellegzetes sárga téglás épületek, amelyek ma is őrzik eredeti rendeltetésüket. 1919-ben az impériumváltást követően a magyar egyetem Szegedre költözik, s Kolozsváron I. Ferdinánd néven alapítanak román tannyelvű egyetemet, ahol beindul az orvosi oktatás is. Az 1940-es bécsi döntést követően Szebenbe telepítik a román egyetemet, s a visszatérő tanárokkal újrakezdődik a magyar orvosi oktatás. Az 1944-1945 közötti átmeneti időszakban a Kolozsvárra visszatérő román egyetem elfoglal valamennyi elméleti és klinikai épületet. 1945 májusában a 407-es királyi dekrétum nyomán alakul újra a magyar tannyelvű Állami Egyetem, amely folyó év decemberében a Bolyai Tudományegyetem nevet kapja, első rektora dr. Csőgör Lajos. Mivel a magyar orvosi oktatás számára emelt épületeken a román fél nem kíván osztozni, felső szinten elérik, hogy a magyar orvosi kart költöztessék el Kolozsvárról. Kényszerből születik tehát a döntés, hogy Marosvásárhelyre, a dr. Bernády György idején épült Hadapródiskola épületeibe hurcolkodjanak át, s a három létező kórházba zsúfolják be azt a kevés felszerelést, amit magukkal hozhattak. Rendkívüli nehézségek közepette kezdődik újra Marosvásárhelyen a magyar orvosi, később a gyógyszerészeti és fogorvosi oktatás. Mire a hőskorszak véget ér, és normális kerékvágásba zökken az élet, 1962-ben az RKP utasítására elrendelik a román nyelvű oktatás bevezetését, sőt a gyakorlati órák, illetve egyes tantárgyak román nyelven történő tanítását is, ami a ’80-es évekre a magyar oktatás majdnem teljes elsorvadásához vezet. A kolozsvári Victor Babes és a Bolyai Egyetemet a nacionalizmus és a szeparatizmus megszüntetésének jelszavával 1958–59-ben egyesítik Babes–Bolyai néven, a magyar tanári kar akarata ellenére. 1945-ben tehát még nyoma sincs. Ha a MOGYE-n a pontos dokumentációt mellőzve a tudományos dolgozatok is ilyen alapossággal készülnek, akkor nem csoda, ha plágiummal vádolják az egyetem vezetőit, még akkor is, ha egy hallgató doktorátusi dolgozatáról van szó. Ha az egyetem vezetősége nem törekedik a pontosságra, s az érvényben levő törvényekkel ellentétes politikájához akarja igazítani a múltat is, akkor nem kell csodálkoznunk, hogy valótlan állítások hangozhatnak el egy nemzetközi részvétellel tartott ünnepi ülésen. Annyi konkrét eredményt mondhat magáénak az új vezetés, annyira felduzzasztotta a román és a külföldi hallgatók létszámát, hogy most már igazán lehetne bennük a törvény tisztelete mellett annyi jóérzés, hogy a magyar tagozatot élni hagyják. Mert az évfordulós dokumentumfilmen túl, mindaz, ami a napokban a gyógyszerészeti kar akkreditálása körül történt, annyira felháborító, hogy kétségessé tesz minden további együttműködésre való törekvést. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 15.Költözik a vitéz szobraA nagyváradi helyi tanács pénteki ülésén megszavazta Mihai Viteazul és Emanuil Gojdu szobrainak elköltöztetését a Szent László térről. A nagyváradi helyi tanács az RMDSZ frakció ellenszavazata mellett fogadta el azt a határozat-tervezetet, mely kimondja, hogy a Szent László tér felújítási munkálataira való tekintettel elköltöztetik a jelenleg a téren lévő Vitéz Mihály és Emanuil Gojdu szobrokat. Előbbi a parkká átalakított egykori Olaszi temetőbe kerül, mely területet egyébként a város már korábban Mihai Viteazul parkká nevezett át, utóbbi pedig a Gojdu Líceum közelébe kerül majd. Ritli László Csongor, a helyi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője a tanácsülés után lapunknak elmondta: „Azért nem szavaztuk meg a tervezetet, mert nem értünk azzal egyet, ahová kerül a Mihai Viteazul szobor. Mivel korábban a parknak a nevét is Mihai Viteazulra módosították, amit mi szintén elleneztünk, valószínű, hogy ezzel a névváltoztatással legitimálták azt, hogy oda kerüljön a szobor”. Mint arról már többször beszámoltunk, a Szent László tér felújítási tervében szerepel Radu Demtriu görög-katolikus és Roman Ciorogariu ortodox püspökök egész alakos szobrainak kihelyezése a főtérre, a görög-katolikus, illetve a Holdas templom közelében. Egyes meg nem erősített sajtóinformációk szerint a jelenlegi városvezetés Vitéz Mihály szobrának a helyére a jövőben Ferdinánd király szobrát tervezi kihelyezni. Pap István erdon.ro 2014. december 19.Szent László szobrot kértek a főtérreTöbbször megismételt szavazás és újraszámolás után sem kapta meg a szükséges 18 szavazatot a nagyváradi önkormányzati képviselőtestület tegnapi ülésén az a határozattervezet, mely szerint visszahelyeznék Ferdinánd király szobrát a nagyváradi Szent László térre, és pályázatot írnak ki ennek megvalósítására. Elsőként Ritli László Csongor RDMSZ-es frakcióvezető kért szót, aki azt javasolta, hogy mintegy gesztusként, mivel tegnap volt a nemzeti kisebbségek napja, egészítsék ki a határozatot egy új cikkellyel, mely a városalapító Szent László király szobrának visszahelyezését mondaná ki. Az ötlet nem aratott osztatlan sikert, elsőként a szociáldemokrata párti Doina Bunea kért szót, ő azt javasolta, hogy Mihai Viteazul szobra maradjon jelenlegi helyén, mivel szerinte a három főtéri templom, az ortodox, a görögkatolikus és a harmadik, melyről nem tudta, református vagy katolikus-e, jelképezi várost és lakóit. Daniel Vulcu nemzeti liberális párti (PNL) tanácstag azt mondta, hogy Ritli László Csongor javaslatát külön határozatban tárgyalják, ezt támogatta Mircea Mălan PNL-s alpolgármester, mondván, hogy nem tudják, hova kerülhetne a Szent László-szobor, mivel annak elhelyezése érintené a főtér felújítását, amit jövőre kezdenek el, az uniós támogatással megvalósítandó tervet pedig nem lehet átdolgozni. A frakcióvezető erre annyit válaszolt, hogy lassan már senki nem tudja, hogy is nézne ki a tér a tervek szerint (azt többször átdolgozták), a szobrot pedig a Fekete Sas-palota elé tervezik. A szoborállítást már javasolták a tervezés előtt, de azt akkor sem vették figyelembe, tette hozzá, majd, miután javaslata is, de az eredeti határozat is elbukott, megkérdezte: az elhangzottakat értelmezheti-e úgy, hogy tárgyalnak az ötletről, erre egy elég kelletlen, de „igen” választ kapott. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. január 10.Keöpeczi Sebestyén József, Románia címerének magyar alkotója (Ötven éve hunyt el)Fél évszázada, 1964. december 27-én hunyt el Kolozsváron nyolcvanhat éves korában Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész, heraldikus. Az évfordulóra jelentette meg a Tortoma Könyvkiadó Keöpeczi Sebestyén József, a címerművész című, sokévi kutatáson alapuló, gazdagon illusztrált kötetemet. Ebből közlünk részleteket – az évforduló jegyében –, annál is inkább, hogy a világhálón főleg legendákon alapuló, ellenőrizetlen, téves információk keringenek a heraldikusról. Származása A Sebestyén család háromszéki származású. Keöpeczi Sebestyén Jánost és általa apját, Pétert 1608. június 29-én Gyulafehérváron kiadott oklevelével emelte nemesi rangra és adományozott címert számukra és leszármazottaiknak Báthori Gábor, Erdély fejedelme. Keöpeczi Sebestyén József szülei: kőröspataki és köpeczi Sebestyén József és nagykállói Kállay N. Berta. Ifj. Sebestyén József 1878. november 12-én látta meg a napvilágot az akkor még Szolnok-Doboka vármegyei Széken. Apja épp vezértanító volt a faluban. 1881-ben már Magyarnemegyén, utóbb Nagysajón igazgató-tanító, végül Besztercére került. Az ifjú Sebestyén ott folytatta iskoláit, ahol apja éppen tanított. Beszterce után Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét az 1898–1899-es tanév első felében vendégdiákként látogatta. A híresztelésekkel ellentétben más egyetemek hallgatói nyilvántartásában nem szerepel. Indulása Keöpeczi Sebestyén József első címertani jelentkezését a Genealogiai Füzetek című, Kolozsváron kiadott családtörténeti folyóiratból ismerjük. A lapot csíkszentmihályi Sándor Imre indította, s az 1903-as év eleji indulásakor kadicsfalvi Török Pál segítette, ám a társszerkesztő megbetegedését követően, még elhunyta előtt Keöpeczi Sebestyén József került e minőségbe, minekutána előzőleg grafikusként bemutatkozott. Sebestyénnek több mint száz rajza, főleg címerrajza jelent meg, de nemcsak szerkesztője és grafikusa volt a lapnak, hanem szerzője is, tizenhat tanulmánya látott nyomdafestéket benne. A Magyar Királyság címere A folyóirat az első világháború kitörése s egyben a tulajdonos, kiadó, főszerkesztő Sándor Imre bevonulása miatt megszűnt, és Keöpeczi Sebestyén József Budapestre költözött. Kérelmet nyújtott be a Magyar Királyi Országos Levéltárhoz, hogy őt az intézményben előforduló címerfestési és díszírói feladatokkal megbízzák. A belügyminisztérium engedélyezte, hogy a kérelmező magát „az országos levéltár megbízott címerfestőjének” nevezhesse. Jókor volt jó helyen – e minőségében őt érte a megtiszteltetés, hogy az Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság új középcímerét és állampecsétjét megrajzolja. Már dúlt a világháború, s a Monarchia még nem vette fel címerébe az 1908-ban annektált Bosznia és Hercegovina címerét. Az idő szorításában salamoni döntés született: 1915-ben mind az Osztrák Császárság, mind a Magyar Királyság középcímerébe berajzolták. A közös címereket a kor kiemelkedő címerművésze, Hugo Gerard Ströhl osztrák heraldikus rajzolta, a Magyar Királyság önálló jelképeit – az önállóság jegyében – magyar heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József. Keze alól került ki a magyar középcímer és kiscímer két-két változatban, azaz angyalokkal mint pajzstartókkal és – hivatalosan első ízben – cserefa- és olajággal övezve, valamint a királyság középcímeres pecsétjének rajza. A korábban használatos címert bővítették. A nagypajzs felosztása megmaradt, az első negyedben Dalmácia, a másodikban Horvátország, a harmadikban Szlavónia, a negyedikben Erdély jelképe, a beékelést kettéosztották, Fiume címere szűkebb helyre került, balra tolódott, s a beékelés jobb felébe került Bosznia és Hercegovina címere. Köpecen Az első világháború során Sebestyén a 38. honvéd hadosztály 21. gyalogezredében teljesített szolgálatot. A Monarchia bukása után a szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy vezette Székely Hadosztály tisztje lett. Az alakulat 1919. április 26-ai demecseri fegyverletétele után Sebestyént mintegy hatszáz tiszttársával együtt a brassói Fellegvárba internálták, majd kényszerlakhelyet határoztak meg: Brassó 50 kilométeres körzetében választhatott települést. Köpecet – ahol addig még nem járt – gyakorlati megfontolásból választotta. Ott élt ismerőse: köpeczi Nagy Lajos nyugalmazott pénzügyminisztériumi számtanácsos, aki befogadta. Korábbi, rövid életű házasságai után ekkor következett be a Sebestyén élete további fordulását igencsak meghatározó egybekelés. Gazdája nevelt lányát, miklósvári Gyenge Ilonát vette feleségül 1919. augusztus 20-án a köpeci református templomban. Nászukból két fiúgyermek született: András László József 1920. július 11-én és Albert Lajos Viktor 1921. november 2-án. Sebestyén díszítette a köpeci református templomot, minekutána azt 1926-ban bővítették. Az eredeti templomhajó kazettás mennyezetű, hasonlóan kazettás mennyezettel látták el a déli bővítést is, ám a díszítés különbözik. A középső 4 x 4 kazettát helyi armalista családok címereivel díszítette. A mennyezet érdekessége, hogy a művész tükörben festette és tükörírással írta. A nyugati karzat mellvédjét szintén címerekkel díszítette. Középen a „Nemes Székely Nemzet” címere, melyet kétoldalt három-három fejedelmi családi címer övez. Ezek állapota igen gyatra, mivel a második világháború után, az 1950-es évek elején a helyi milicista el akarta tüntettetni a rendszerellenesnek minősülő jelképeket, és szódás vízzel megsúroltatta a festményeket. A karzat mögötti falon egy nagyméretű festmény: kék pajzsban tűzből újjáéledő fehér főnixmadár. Keöpeczi Sebestyén József rengeteg címert festett. Ezek közül némelyek ismertek, mások elpusztultak, s számtalan magánlakások falát díszíti. A címerfestés mellett dalárdazászlókat is tervezett. Püspökök címerfestőjének is nevezhetnénk. Ismertebb a tény, hogy Erdély mélyen tisztelt római katolikus püspökének, Márton Áronnak Sebestyén tervezett címert, de címert festett még Majláth Gusztáv Károly és Vorbuchner Adolf gyulafehérvári, Pacha Ágoston temesvári püspöknek, valamint Napholcz Pál kinevezett, de fel nem szentelt szatmár-váradi püspöknek. 1927 és 1933 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum foglalkoztatta külső munkatársként. Tagja volt a múzeum Igazgatóválasztmányának. Nagyrománia címere 1921-ben őt érte a megtiszteltetés, hogy a megnagyobbodott Románia címerét megalkossa. A címer alapját a korábban használt, a Szathmári Pap Károly által rajzolt jelkép képezte, s az I. Ferdinánd király által kinevezett, majd módosított címerbizottság több javaslata is hatással volt rá. A testület tagjai nem tudtak dűlőre jutni, s az uralkodó kapott Alexandru Tzigara-Samurcaş művészettörténész ajánlatán, felfogadta Sebestyént. A külföldi útjáról hazatérő Samurcaşt a király kinevezte a címerbizottságba. A tudós memoárjában leírja, a megbízott rajzoló a bukaresti természetrajzi múzeumban kitömött sasokat igyekezett lemásolni, a testületben oly nagy volt az egyet nem értés és tájékozatlanság, hogy erre felhívta a király figyelmét. Constantin Argetoianu belügyminiszter beleegyezésével a király engedélyezte, hogy megfogadja az „erdélyi Köpecen élő Sebestyén József címertani szakértőt”. Samurcaş még leírja, Sebestyén több vázlatot készített, s azok közül választott a király. Sebestyén Köpecen rajzolta meg a Román Királyság címerét három változatban: nagy-, közép- és kiscímer. Ezt 1921. július 18-án fogadta el a szenátus, 20-án a képviselőház, az uralkodó az erről szóló törvényt 23-án kihirdette és 29-én hivatalossá vált. Apró módosításokkal a királyi korona nélküli egykori kiscímert fogadta el Románia parlamentje 1992-ben új államcímerül. Kolozsváron A II. bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását követően, Sebestyén már 1940 októberében felment Kolozsvárra, ahol Kelemen Lajos az Egyetemi Könyvtárban biztosított számára állást. 1942-ben miniszteri jóváhagyással megkapta a könyvtártiszti besorolást. A román hatalomátvétel után bizonytalanná vált sorsa, míg 1946 végén nyugdíjazták, ám huzamosabb munkaviszony híján igen alacsony nyugdíjat kapott. 1945. január 20-án felsége elhunyt. Nemsokára mindkét fiát elvesztette. András 1946. június 16-án öngyilkosságot követett el. Albert világgá ment, apjának írt utolsó ismert levelét Nyírbátorból 1946. november 16-án keltezte. Azt írta: „arra semmi szín alatt ne számítsanak, hogy én haza menjek”, míg a világ nem változik. A megözvegyült címerművész újból házasságot kötött, utolsó felesége borbátvizi Balázs Hortenzia. Alkalmi munkákból és segélyekből tartotta fenn magát, a római katolikus és a református egyház foglalkoztatta. Kolozsvárra költözése után Sebestyén emléktáblákat tervezett és kivitelezett templomok számára. Ezek díszítőelemei főleg címerek. Utolsó emléktábláját a bikfalvi református gyülekezet megrendelésére halála előtt egy évvel, 1963-ban, 85 éves korában készítette. Sebestyén leszármazási táblákat is rajzolt. Azokat gazdagon illusztrálta az ősök családi címerével. Meghívókat, emléklapokat tervezett, tablók díszítését végezte, lásd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium néhány végzős évfolyamáét. Halála esztendejében tervezte meg az Erdélyi Református Egyházkerület falinaptárát. Alkotásai ismeretében Keöpeczi Sebestyén József heraldikust méltán tekintjük a legnagyobb magyar címerművésznek. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. február 18.Elrománosítás nagyváradi módraÚjabb elrománosítás Nagyváradon. Uniós támogatással elkezdődött Nagyvárad főterének felújítása, ahonnan az önkormányzat ismét kiutasította a városalapító Szent László király szobrát. A hajdani Szent László, ma Egyesülés-térről 1918-ban mozdították el a király szobrát. A 40 ezer lelkes magyar közösség joggal várná el, hogy magyar jelképek is visszakerüljenek a belváros szívébe. Szent László szobrát 1918-ban menekítették a főtérről a római katolikus székesegyház kertjébe, helyébe előbb I. Ferdinánd román király, majd Vitéz Mihály fejedelem szobra került. A napokban elkezdődött térrendezés után csak Ferdinánd király szobra kerülne vissza, a városalapító Szent Lászlóé viszont nem. A jelenlegi tervek szerint a főtéren csak ortodox és görög-katolikus püspököknek állítanának emléket. Ez ellen tiltakoznak civilek és újságírók. Ez az álláspont a magyar közösség semmibevételét jelenti – nyilatkozta Pap István újságíró. Mircea Malan alpolgármester állítása szerint nem érkezett arra igény, hogy magyar szobor is legyen a főtéren, így nem is lehet erről beszélni. Az RMDSZ önkormányzati képviselőinek frakcióvezetője, ifj. Ritli László, viszont megmutatta azokat a beadványokat, amelyekben kérték a városvezetéstől a Szent László-szobor visszahelyezését. Ritli azt mondja: ezen kérésükre írásbeli és szóbeli elutasítást is kaptak. dunatv.hu Erdély.ma 2015. március 6.Közös ünneplés előtt tárgyalnának VáradonNem zárkózik el az RMDSZ-szel való közös ünnepléstől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon, de a politikai alakulat vezetői szerint a március 15-ei megemlékezések közös rendezéséhez nem elég a sajtón keresztül feléjük intézett felhívás, a megvalósítás személyes tárgyalást igényel. Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke csütörtökön közölte, amikor Huszár István alpolgármesteri kinevezését megszavazta a városi tanács, levélben kértek tőle találkozót, hogy a helyi magyarság ügyeit megvitassák. „Az egyik pont épp az lett volna, hogy idén közösen ünnepeljük meg március 15-ét” – magyarázta. Személyes találkozóra eddig nem kaptak lehetőséget, az újdonsült RMDSZ-es elöljáró csak a sajtón keresztül invitálta meg az EMNP helyi képviselőit a szövetség által szervezett eseményekre. Nagy József Barna, a március 15-ei programot előkészítő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi alelnöke ezt „álságosnak” tarja. Rámutatott, hogy az EMNP helyi képviselete mellett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnökeként február 13-án ugyancsak levélben kezdeményezett találkozót Huszárral, és bár az aznapi válasz alapján az alpolgármester erre nyitottnak mutatkozott, a tárgyalásra máig nem került sor. Csomortányi szerint a legutóbbi választáson a nagyváradi magyarság 30 százalékos támogatottságát megszerző EMNP-t immár nem lehet megkerülni, szimpatizánsaik pedig megérdemelnék, hogy az RMDSZ-képviselet találjon egy időpontot, amikor egyeztethetnek a magyarság problémáiról. „Mindnyájan azt szeretnénk, ha több ügyben együttműködhetnénk, de megnehezíti, hogy egyesek szögletesen gondolkodnak, hogy még abból is problémát kreálnak, ha valaki EMNP-s golyóstollal írt a sajtótájékoztatójukon. Tüntetően én ma RMDSZ-es tollal jegyzeteltem, mert nekem ez nem okoz problémát, hiszen mi igenis komolyan gondoljuk azt, hogy minden magyar számít” – magyarázta Csomortányi, utalva arra az esetre, amikor az RMDSZ sajtótájékoztatóján Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök rossz néven vette, hogy egy újságíró EMNP-s tollal jegyzetelt. Az EMNP Bihar megyei vezetője jelezte, küld egy tollat az RMDSZ-nek is, remélve, ezáltal „humorosabbra oldódik” az amúgy szomorú helyzet. Mindezek ellenére Csomortányi szerint még bármi történhet a március 15-ei ünnepséggel, a megyei elnök ugyanis biztos abban, hogy létezik kompromisszumos megoldás, ám szerinte ehhez először személyes párbeszéd szükségeltetik. „Van egy sor feltétel. Először is olyan ünnepi megemlékezést kellene szervezni, amely politikai fényezéstől mentes. Lehetne kompromisszumot kötni, hogy mindkét fél visszalépjen ettől” – állapította meg a néppártos politikus. Visszakérik az Olaszi temető eredeti nevét Három pontból álló beadvánnyal fordult a nagyváradi önkormányzathoz csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete. Ebben két, korábban tanácsi határozattal hatályba lépett döntés megmásítását kérik. Azt szeretnék ugyanis, ha a városvezetés letenne azon szándékáról, hogy Mihály havasalföldi vajda lovasszobrát a róla elnevezett, egykori Olaszi temetőből lett parkba költöztesse, továbbá ismételten felszólították az önkormányzatot arra, hogy a zöldövezet kapja viszsza eredeti nevét, hívják Olaszi kertnek. Beadványuk harmadik pontja a korábban beígért emlékhelyre vonatkozik. Csomortányi István megyei elnök emlékeztetett, 2008 óta többször is kérték, hogy a parkban állítsanak ki egy megemlékezési helyet az ott eltemetettek tiszteletére, hiszen az egykori temető parkosításával az ott nyugvók maradványainak csupán tizedét exhumálták és temették újra, a még mindig ott nyugvók hozzátartozói pedig csak a gyepen tudnak gyertyát gyújtani Mindenszentekkor. Az egykori sírkertet a helyi tanács Ilie Bolojan polgármester kezdeményezésére Mihai Viteazul parkká keresztelte át és jóváhagyta, hogy a vajda Szent László téren álló lovasszobrát is odaköltöztessék. A felújítás alatt álló főtérre Ferdinánd király emlékműve kerülhet, de egy helyi civil csoportosulás jelenleg aláírásokat gyűjt annak érdekében, hogy a városalapító lovagkirályról is készítsenek oda szobrot. A nagyváradi római katolikus püspökség ezzel szemben a már meglévő, Szent Lászlót ábrázoló barokk kőszobor főtéren való felállítását kérte az önkormányzattól. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) 2015. március 12.Higgadtságot kér szoborügyben a nagykárolyi polgármesterMeggondoltságot és higgadtságot kér Kovács Jenő nagykárolyi polgármester azoktól, akik köztéri alkotásokat kívánnak elhelyezni a városban. Elmondta, nincs ellene az ilyen jellegű kezdeményezéseknek, azonban úgy véli, alapos tervek és világos elképzelések híján nem érdemes nekivágni az ilyesminek. A városban a hónapok óta tartó szoborvita a helyi tanács legutóbbi ülésén újult ki, amikor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosai újfent a polgármester, valamint az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum képviselőinek a szemére vetették, hogy diszkriminálnak, és a román vonatkozású köztéri alkotásokra nem adnak engedélyt. Ezúttal Mihai Eminescu szobrának kértek volna helyet a főutcán, azonban a tanács ismét a halasztás mellett döntött. Amint arról beszámoltunk, a PNL-frakció korábban Ferdinánd királynak, I. C. Brătianu román miniszterelnöknek, valamint Otilia Marchiş-Bölöni helyi írónak kívánt szobrot állítani, emlékművet akartak avatni az 1940-ben a magyar hatóságok által elhurcolt románoknak, valamint Avram Iancu szobrát is fel kívánták újítani. „A soviniszta, ocsmány hangulatkeltésre nem kívánok reagálni, jobb, ha ezeket nem is veszem figyelembe. A román vonatkozású emlékhelyeket pedig nem ellenzem, azonban az ilyesmit alaposan át kell gondolni, nem szabad kapkodni” – fejtette ki lapunknak Kovács Jenő. Hozzátette: Otilia Marchişnak valóban volt köze a városhoz, ott járt iskolába, ezért szívesen látná a szobrát akár a Főutcán is. Úgy vélte, érdemes volna egykori barátnője, Kaffka Margit szobra mellé helyezni a büsztjét egy olyan szoborcsoport részeként, melynek tagja Ady Endre is, hisz ők hárman barátok voltak. Rámutatott: az irodalmárhármas a kastélyban kialakított panoptikumban is szerepel. Megismételte ugyanakkor, hogy Ferdinánd királyhoz hasonlóan Eminescu szobrát is a román katona emlékműve és a központi ortodox katedrális közelében helyezné el. Az elöljáró elmondta: elképzelését a megyei művelődési és műemlékvédelmi igazgatóság is helyénvalónak tartotta, így szerinte nem érezhetik sértőnek a szoborállítási lázban égő politikusok sem. Babos Krisztina Krónika (Kolozsvár) 2015. április 9.Diszkriminációt kiált a bihari néppártAz Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete azt követően, hogy a prefektúra névadásokat elbíráló bizottsága kifogásolta a Nagyvárad központjában található híd Szent Lászlóról történő elnevezését – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke. A prefektúra bizottságának érvelése szerint zavarná a román nemzeti egységet, ha egy magyar királyról kapná nevét az egykori Szent László teret (ma Egyesül tér) az egykori Bémer térrel (ma Ferdinánd király tér) összekötő átkelő. Az RMDSZ, a magyar történelmi egyházak képviselői és a városvezetés zártkörű tárgyalása folytán merült fel az a lehetőség, hogy a hidat nevezzék el a városalapítóról, továbbá Körös áruház előtti kis tér Rimanóczy Kálmán nevét vegye fel, és a Szent László-szobor a várban legyen felállítva. „Elterelték a figyelmet az eredeti kezdeményezésről, és előtérbe került egy másik megoldásra váró probléma” – fogalmazott Csomortányi, leszögezve, igaz, hogy a helyi tanácsra nézve nem kötelező érvényű a bizottság döntése, de az megállapítható, hogy egy olyan diszkriminatív magyarázat, ami feszültséget gerjeszt a Váradon élő román és magyar közösség között. A néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke egyúttal arról is tájékoztatott, hogy az EMNP bírósághoz fordul a kétnyelvű utcanév-táblák ügyében annak apropóján, hogy az önkormányzat ismét negatív választ adott a párt ez irányú megkeresésre. Amint arról beszámoltuk, a közigazgatási panaszban a történelmi elnevezések szabad használatát lehetővé tevő hatályos törvényi keretekre hivatkozva azt kérték, hogy a kisebbségi nyelvhasználat részeként a város közterületeire tájékoztató, tehát nem hivatalos jelleggel kerüljenek ki a magyar nyelvű, hagyományos közterület-elnevezések is. Az önkormányzat ismételten arra hivatkozva utasította vissza a megkeresést, hogy a helyi közigazgatási törvényben és az azt kiegészítő kormányhatározatban konkrét formában meghatározzák, hogy hivatalosan milyen elnevezéseket lehet használni a magyarok által legalább 20 százalékban lakott településeken. Csomortányi szerint ez az indoklás azért nem állja meg a helyét, mert csak a helységnévtáblák esnek a törvény hatálya alá, az utcanévtáblák nem Krónika (Kolozsvár) 2015. április 10.Szent László: híd, ami elválasztÚjabb bizonyítékra bukkantam arra nézvést, hogy Románia igenis gazdag ország. Ugyanis számos olyan intézményt képes eltartani, amelyek konkrét haszna tulajdonképpen mindenki előtt rejtett, viszont számos közeli ismerősnek és üzletfélnek lehet bennük jól fizető állást biztosítani. Itt vannak mindjárt a megyei prefektúrák alárendeltségében működő bizottságok, amelyek feladata az, hogy elbírálják az egyes önkormányzatok által bizonyos közterületeknek, illetve létesítményeknek adandó neveket. Itt jegyeznénk meg, hogy már eleve a prefektúra intézményének szükségessége is megkérdőjelezhető, hiszen nem a polgárok választják a prefektust, hanem az aktuális kormány nevezi ki a tisztségbe. Az intézmény feladata hivatalosan a törvények betartása fölötti őrködés, de valójában nem több a helyi közigazgatás és a kormány közé ékelődő szervnél, amelyen keresztül a központ ellenőrizni tudja a helyi intézményeket, és beleszólhat mindenbe. Mi sem illusztrálja jobban mindezt annál, ahogy az említett névelbíráló bizottságok működnek. Itt van például Nagyvárad esete, ahol az önkormányzat belement abba, hogy a település legközpontibb fekvésű hídját a városalapító Szent László királyról nevezzék el. Nincs szó parttalan toleranciáról: öt másik híd olyan román vagy a románok számára fontos személyiség nevét kapja, akiknek a városhoz amúgy semmi közük. A listát föl kellett terjeszteni a névelbíráló bizottsághoz, amelynek tagjai kizárólag a Szent László elnevezést kifogásolták, mondván: a történelmi Szent László és Bémer tereket összekötő hidat inkább a román nemzeti egységet képviselő személyiségről kellene elnevezni, mivel románul Egyesülés és Ferdinánd király térnek hívják a két közteret. Ez mindenképpen érdekes okfejtés egy olyan intézmény testületétől, amelynek elvileg a törvényesség betartatása lenne a feladata. Jómagam ugyanis nem tudok olyan törvényről, amely tiltaná, hogy a településeken magyar személyiségekről nevezzenek el köztereket. Ráadásul normális helyeken nemhogy egy fantombizottságnak, de még a kormánynak sincs köze ahhoz, hogy egy településen kiről neveznek el köztereket. De, mint már említettem, Románia gazdag ország. Arra legalábbis mindenképpen futja, hogy a sovinizmust és az őshonos magyar közösséggel szembeni gyűlöletet ébren tartó testületeket pénzeljenek. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2015. május 16.„Jókedvű voltam és az is leszek utolsó leheletemig”99 éve született Méhes György Május 14-én töltötte volna 99. életévét Méhes György Kossuth-díjas író. Székelyudvarhelyen született 1916-ban Nagy Elek néven, édesapja ügyvédként dolgozott. A család 1917-ben Kolozsvárra költözött, tanulmányait az itteni református gimnáziumban végezte. Az érettségit követően – apja kívánságára – a kolozsvári I. Ferdinánd Királyi Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, jóllehet a jogi pálya egyáltalán nem vonzotta. Ideje nagy részét az egyetem könyvtárában töltötte, ahol elsősorban színháztörténeti munkákat tanulmányozott, és kapcsolatba került a neves színházi szakemberrel, Janovics Jenővel, aki magántanítványává fogadta. Szabadság (Kolozsvár) 2015. május 26.KijátszásA magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatást ért sorozatos arculcsapások közepette, amelyek a tagozat önállóságának, önrendelkezésének törvény biztosította jogának semmibevételét jelzik, folyton arra hivatkoztunk, hogy ezt a jogot 1945-ben a 407-es törvénnyel I. Mihály király biztosította a romániai magyarság számára. Ezt a fontosnak vélt adut játszották ki ellenünk május 20-án, s nem is akárhogyan, a trónörökös Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétében, a királyi ház dicséretéről szóló ünnepség közepette. A rendezvény fénypontja az egyetem előcsarnokában leleplezett emléktábla volt, amelyen a király bronz domborműve látható, s alatta román nyelven a felirat: I. Mihály, Románia királya írta alá 1945-ben a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem megalapításáról szóló törvényerejű rendeletet. Ami csúfos elferdítése a történelemnek, az egyetem magyar eredetének tagadására tett kísérlet, a magyar oktatói féllel szembeni diszkrimináció. Ezt a szemünk előtt megtenni jó erős háttér kell hozzá. A valóság ugyanis az, hogy az 1945. május 29-i Hivatalos Közlönyben megjelent törvény a Kolozsvári Magyar Tanítási Nyelvű Egyetem megalapítását rendelte el, s ennek keretében az orvosi fakultásét is. Ami valójában az 1944-ig Kolozsváron működő egyetem tevékenységének folytatását jelentette a kiegészülő új oktatói közösség irányításával. Bár a királyi rendelet 5. cikkelye előírta, hogy a Szebenből visszatérő I. Ferdinánd Király Egyetem támogatni fogja a magyar tannyelvű egyetemet azzal, hogy a laboratóriumi és a klinikai gyakorlatok a románegyetemnek átadott épületekben működhetnek, ebbe a román fél nem egyezett bele. A feszültségek elkerülése érdekében Petru Groza miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar egyetem külön épületben kapjon helyet. Mivel erre Kolozsváron nem találtak megfelelőt, az üresen álló marosvásárhelyi katonai alreáliskola épületét szemelték ki, ahol 1946. február 11-én kezdődött meg az oktatás, majd az 1948-as tanügyi reform nyomán jött létre a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, amit 1962-ben telefonon közvetített pártutasításra hivatalos dokumentumok nélkül alakítottak át kétnyelvűvé. A magyar nyelvű orvosi oktatás újraalakításának 70. évfordulóját használja ki a marosvásárhelyi egyetem vezetősége, a saját malmára hajtva a vizet, az éves ünnepség megszervezésében. Amivel nem is lenne gond, ha őszintén szólnának az események valós alapjáról, arról, hogy egy magyar alapítású egyetemről van szó. De hogyan is tehetnék ezt, miközben az egyetem szenátusa magasan a törvény fölé helyezett hatalmától eltelve az önálló magyar karok, főintézetek megalakulása ellen munkálkodik. Így hát, ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele. Szándékaikat ismerve, hogyan is számíthattunk volna egyébre, az viszont meglepő, hogy a jóindulatáról, segítőkészségéről ismert trónörökös és férje, akik eddig az erdélyi magyarság tiszteletét is élvezték, belementek ebbe a félrevezető marosvásárhelyi "valóságshow"-ba. Még akkor is, ha a protokollba beletartozott a Margit hercegnő 25 éves tevékenységéről szóló könyv bemutatója s a jordán királynővel való találkozás is. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 17.Marosvásárhelyi emlékek a Nagy HáborúbólTÁRLATVEZETÉS – A nyár első felében még látogatható a marosvásárhelyi Teleki Téka ideiglenes kiállítása, a Marosvásárhely és a háború írásban és képben 1914–1918 című tárlat, amelyet Bányai Réka könyvtáros és Berekméri Róbert hadtörténész állított össze. „Nem az általános történetét akartuk bemutatni az I. világháborúnak, hiszen az már többé-kevésbé ismert, sokat írtak és beszéltek róla, hanem azt, hogy Marosvásárhely és környéke hogyan élte meg” – magyarázta Bányai Réka. A várost ugyanis elkerülték a harcok, nem volt a közelben hadszíntér, hátországként mégis érdekes a története. Egyrészt tehát Vásárhely története ismerhető meg a kiállított könyvek, újságok, képeslapok, levelezőlapok és fényképek révén, másrészt pedig a vásárhelyiek, vagy a városhoz kötődő, itt megfordult emberek életének egy szelete elevenedik meg. A Teleki-Bolyai Könyvtár a kiállítást megelőzően gyűjtést szervezett, a városi közösség együttműködésével jött létre a tárlat, hiszen nagyon sokan adták kölcsön családi fényképeiket, szüleiktől, nagyszüleiktől hátramaradt tárgyi emlékeiket, levelezőlapokat. A kiállítás így teljesen eredeti anyagból állt össze, még a pannókat is eredeti dokumentumok alapján szerkesztették meg. A kiállítás tematikusan csoportosítva mutatja be a dokumentumokat: először az I. világháborút általában bemutató kis anyag látható, majd összefoglalása annak, hogy Marosvásárhely lakossága hogyan élte meg e háborút. A sebesültek gondozása, a kórházak tevékenysége is külön téma, ahogyan a háború megjelenítése a sajtóban a hírek, de akár az apróhirdetések vagy a reklámok által. A magánleveleket bemutató anyag az egyik érdekesség, ez a Levél a frontra – üzenet haza alcímet viseli. A világháború a szépirodalomban is megelevenedik – erre is külön fejezetet szenteltek a kiállítás szervezői. A képeslapok, fényképek, portrék is érdekes színfoltjai a gyűjteménynek. A közlegénytől kezdve az alezredesig és a tábori lelkészig sok személyről készült portréfotó, ahogy csoportban is fényképeztették magukat a katonák, akik képeslapokat, tábori levelezőlapokat küldtek otthon maradt szeretteiknek. Azt is megkérdeztük Bányai Rékától, hogy az eredeti, ritkaságnak számító darabok között mi a szíve csücske. A könyvtáros a személyes emlékeket tartja a kedvenceinek. Például van egy 1918 novemberében keltezett távirat, amelyben azt írja a katona, hogy elindult haza, hamarosan otthon lesz. Az Olaszországból hazatartó hadviselt katonáról azonban ma már tudják, hogy csak a következő évben érkezett meg Marosvásárhelyre. Gulyás Károly a Téka könyvtárosa volt, valamint a Református Kollégium rajztanára. A harctéren használt vázlatfüzete túlélte az időket, magángyűjtemény őrzi a rajzokat tartalmazó füzetet, amely most szintén látható a kiállításon. Egy másik érdekesség az Oroszországból érkezett nyírfakéregre írt tábori lap, amelyet bélyeggel is elláttak és lepecsételtek. Az Aranyat vasért elnevezésű országos mozgalom során a civil lakosság segítségét kérve a hadsereg arany ékszereket és evőeszközöket gyűjtött, amelyekért vas ékszereket, gyűrűt, nyakéket adott. Ezekből is látható néhány kiállított darab. Jellegzetes emléktárgyak abból az időből a hadviselő felek államférfiinak arcképét ábrázoló csészék. Ferenc József és I. Vilmos látható az egyiken, egy másikon pedig V. Mehmed török szultán és I. Ferdinánd bolgár cár. A kiállítóterem közepén felállított hirdetőoszlopon korabeli újságok, hirdetések másolatai láthatók. A tárlat létrejöttéhez húsz marosvásárhelyi magánszemély és három társintézmény – a Maros Megyei Könyvtár, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Marosvásárhelyi Gyűjtőlevéltára és az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltára – járult hozzá. Antal Erika Krónika (Kolozsvár) 2015. június 23.HelytörténetÁsatás Idősgondozót épít a város a Szép (Şt. O. Iosif) utca 3. szám alatt, a Forduló utca sarkán. Új szó, új név. Eddig idősek otthonának mondták az efféle intézményt, korábban aggmenháznak. A jelek szerint azonban ma már egyik sem tetszik valakiknek. Az építkezés már hónapok óta folyik. Előtte azonban a régi épületben a tavaly ásatást végeztek. A leletek alapján egyértelmű, hogy a Wesselényi Miklós (Híd, Dózsa György, Ferdinánd király) utca és a Forduló (Görbe-Szappany) utca közötti keskeny telken a régi, századokig tartó szokás szerint építkeztek. Az épület széles, fő utcai, homlokzati szárnyában a háztulajdonos és családja lakott. A mögötte álló házban a személyzet, s ugyanitt állt a gazdasági épület, az istálló. Keskeny, hosszú telek A telek keskenysége miatt a főbejárat nem a ház homlokzatán nyílt és nyílik ma is, hanem a szűk mellékutcából. A teleknek az ugyancsak szűk utcával párhuzamos hosszú udvara északi szélén húzódik a mellék- és a gazdasági épület. A hely jobb kihasználásáért a hátsó ki- és bejárat nem a telek végén, a Forduló utcáról, hanem oldalt, szintén a Szép utcára vágták. A szomszédos házak főbejárata a Híd utcáról, hátsó kijáratuk a Forduló utcáról nyílt. Századokig ehhez hasonló elrendezése volt többek között a Belső-Magyar és a Belső-Közép utcai házaknak is. A fő utcáról nyílt a főbejáratuk, míg hátsó kijáratuk a szűkebb mellékutcából, a Szentegyház utcából. A Híd utca jobb oldala korán, az Óvár keleti falával párhuzamosan, korábban kiépült, mint az utca bal oldalán álló házsor. Első ízben egy 1362. évi oklevél latinul említi: „...in platea pontis...” (’a híd utcában’). Majd 1440-ben megjelenik magyarul is:Hydwcha. Címer a lépcsőházban Valószínűleg a Híd (Wesselényi Miklós, Dózsa György, Ferdinánd király) és a Szép utca sarkán álló épület általunk ismert legkorábbi, a XVII. században élt lakójától származik az a lépcsőházban, a lépcsőfordulóban látható 40 cm átmérőjű ovális kőcímer. Névjegye: AR. A többszörösen tagolt reneszánsz pajzsban két, hegyével lefelé álló nyílvesszővel átlőtt ökörfej, a két szarv között csillag van. A zárt koronás sisak dísze kiterjesztett szárnyú galamb, csőrében olajággal. A sisakdísz oldalán az AR névjegy. A teljes címert stilizált gyöngyvirág kehelyből alkotott tojásdad alakú koszorú övezi. A múlt század elején ezt, és egy ezzel majdnem teljesen azonos, de IR névjegyű címert Sándor Imre művészettörténészünk előbb ismeretlen személytől származónak tartotta, kötete végén, a névmutatóban azonban már azt közölte, hogy mindkettő a Rauch, másképp Szőrös-családhoz tartozott. Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 3.Feledésbe merült kétnyelvűségEgyelőre késik a turisztikai, tájékoztató jellegű történelmi utcanevek kifüggesztése Marosvásárhelyen. Az RMDSZ-es frakció kezdeményezését a Maros megyei prefektúra még nem támadta meg, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) viszont részmegoldásnak tartja. Egyelőre úgy tűnik, feledésbe merült a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója által kezdeményezett, a testület által május végén megszavazott határozat a hagyományos utcanevekre vonatkozó tájékoztató táblák kifüggesztéséről. Az időhúzás már abból a szempontból is érthetetlen, hogy a magyar feliratokat állandóan piszkáló prefektúra nem támadta meg a tanács döntését. A kétnyelvű táblák kihelyezéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) egyébként közleményben szögezte le: a civilek szerint a mindössze harminc tábla kifüggesztéséről szóló döntés nem eredmény és még jóindulattal sem lehet hatékony politikai érdekérvényesítésnek nevezni. „Székelyföldön nem létezik egyetlen település sem, ahol a magyar közösség régi utcaneveinek egy piciny százalékát a hivatalos egynyelvű utcanévtáblák alatt elhelyezett tájékoztató táblákon jelenítenék meg” – írta Peti András alpolgármesternek címzett nyílt levelében Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója, emlékeztetvén, hogy Marosvásárhelynek nem harminc, hanem 425 utcája van. Széchenyi, Ferdinánd vagy Sztálin? „Marosvásárhelyen még jelentős számú magyar él, a magyar közösség nem ment el, nem tűnt el, nem lehet muzeális tárgyként kezelni, és a jelenlegi egynyelvű utcanévtáblák alá mindössze tájékoztató táblán jelezni az utca száz évvel ezelőtti nevét, maximum harminc utcában, elszórtan” – sorolja a döntés hátrányait közleményében a Cemo. A civil aktivisták ugyanakkor attól tartanak, hogy a május végén megszavazott tanácsi határozatot nemsokára egy újabb döntés követi, mely lehetővé teszi a régi román utcanevek használatát is. Köztudott, a főteret nemcsak Széchenyi térnek hívták, Trianon után Ferdinánd király nevét is viselte, majd a második világháborút követően Sztálin nevét vette fel. Peti András szerint nem kell amiatt aggódni, hogy az utcáknak esetleg a két világháború közötti vagy a kommunizmus első éveiben használt „történelmi” román nevük is felkerülne a táblára. „A tanácshatározat leszögezi pontosan, hogy melyik az a harminc utca, amit egyelőre feliratoznánk, és azt is, hogy miként ” – mutatott rá az alpolgármester. A Călăraşilor utca névtáblája alá ismét az épületek falára kerülhet Kossuth Lajos neve, Mihai Eminescu félhivatalosan újból Jókai Mór lesz a magyarok számára, a Horea pedig Baross Gábor. Visszatérnek az ennél régebbi, hagyományos elnevezések is, mint például a Kálvária (jelenlegi Alexandru Papiu Ilarian), Kosárdomb (Gheorghe Marinescu), Rigó (General Averescu), Sáros (Târgului), Sörház (Sinaia) vagy Téglagyár (Zsidó Vértanúk) utcanevek. A harmincas listán ugyanakkor olyan név is szerepel, a Petru Muşaté, amely a magyar köztudatban szinte ismeretlen; az 1986-ban Memorandului névre keresztelt teret azelőtt Kistemplomtérnek hívták, és mindössze a két világháború között, rövid ideig viselte a moldvai uralkodó nevét. Mivel a jelenlegi Rózsák tere nevet viselő főtér nem lehet ismét Széchenyi tér – ugyanis a legnagyobb magyar nevét egy kövesdombi félreeső kisutca viseli –, a kezdeményezők a Deák Ferenc tér elnevezés használatát szorgalmazzák. A haza bölcseként számon tartott politikusról korábban – Trianon előtt, majd Észak-Erdély visszaszerzése után – a főtér alsó fele volt elkeresztelve. Reagált az RMDSZ „Marosvásárhelyen egyelőre 30 utca hagyományos, történelmi neve kihelyezéséről döntöttünk, illetve a további utcanevek tekintetében bizottságot hoztunk létre. Az első 30 hagyományos utcanév kiválasztásánál elsősorban a régi főtérre és közvetlen környezetére koncentráltunk, de szem előtt tartottuk a zsidó és örmény közösség elvárásait is, akik a román és magyar közösségek mellett hozzájárultak városunk fejlődéséhez. Ergo, megjelenik az Iskola utca az első zsidó iskola emlékére, valamint a Sörház utca a Bürger család által alapított sörgyár emlékére, illetve a Petelei István utca az örmény származású író emlékére. Ugyanakkor újra lesz Kossuth Lajos utcánk, Rákóczi-lépcsőnk, Deák Ferenc terünk, Somostetőnk és Kosárdombunk stb. Döntsék el önök, tisztelt olvasók, a kezdeményezésünk helyességét, szükségességét és fontosságát” – olvasható többek között a Cemónak válaszoló RMDSZ-közleményben. Peti András alpolgármester hangsúlyozni kívánta, a történelmi nevek megjelenítése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ lemondott volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről. Egyébként a nagyváradi magyarság éppen azt próbálja elérni, hogy ne a fordítások, hanem a történelmi megnevezések kerüljenek fel a táblákra, mint ahogy például Besztercén, Tordán, Halmiban vagy Szászsebesen. Goga ezúttal nem lépett Információink szerint Lucian Goga, a nem hivatalos magyar megnevezések ellen háborúzó Maros megyei prefektus meglepő módon nem támadta meg a közigazgatási bíróságon a döntést. Értesüléseinket helyettese, Nagy Zsigmond is megerősítette. Azt viszont még nem lehet tudni, milyen jogi lépésre szánta el magát a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Az MTI korábbi tájékoztatása szerint ugyanis a Cemo formai okokra hivatkozva megtámadná az önkormányzati határozatot. Lapunknak nem sikerült elérnie Szigeti Enikőt, a szervezet vezetőjét, kollégája, Barabás Miklós – aki egyben független polgármesterjelölt is – nem kívánt nyilatkozni az esetleges perindításról. Azt viszont elmondta, hogy a civil szervezet a továbbiakban is elutasítja az RMDSZ „irreális és a kétnyelvűséget zsákutcába terelő” állítólagos megoldásait. Kérdésünkre, hogy a vásárhelyi önkormányzat mikor lát neki a – valós kétnyelvű, illetve tájékoztató jellegű – táblák szereléséhez, Peti András alpolgármester nem tudott időpontról beszámolni, azt viszont elmondta, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzés tervszerűen halad. Mint ismeretes, a kétnyelvűsítés miatt hónapok óta parázs vita dúl Marosvásárhelyen. A román politikum körében legutóbb (is) a Cemo okozott felháborodást: a civilek az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kétnyelvű feliratokat helyeztek ki. Az akciót követően Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevélben fenyegette meg a tanintézetek vezetőit. A kétnyelvűsítésre vonatkozó törvényt sajátosan értelmező igazgató-helyettes szerint a civilek törvénytelenül helyezték ki a magyar feliratokat is tartalmazó táblákat. Ezt követően Szigeti Enikő Cemo-elnök bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a Cemo által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat egyértelműen leszögezi, hogy nemcsak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. október 6.Az aradi tizenhármak: út és emlékezetOktóber 6-án, az aradi vértanúk emléknapján érdemes kicsit áttekinteni a szabadságharc bukásához vezető utat, a vértanúk kultuszának eredetét és fejlődését – ebben volt segítségünkre Hermann Róbert és Medgyesy-Schmikli Norbert, a Károli Gáspár és a Pázmány Péter egyetemek történészei. Az osztrák–magyar háború 1848. szeptemberi kitörésekor a magyar hadseregben komoly tapasztalattal csak azok az alakulatok rendelkeztek, amelyek a császári és királyi hadseregből kerültek át – szögezte le rögtön Hermann Róbert hadtörténész. A Károli Gáspár Református Egyetem történettudományi intézetének vezetője szerint tehát az ellenség eleve nemcsak számbeli, hanem minőségi fölényben is volt a csapatainkkal szemben. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az önálló magyar haderő, a honvédség szervezése csak 1848 májusában kezdődött meg, a tömeghadsereg létrehozása pedig 1848. szeptember–október folyamán. – Ez azt jelenti, hogy a magyar hadsereg alakulatainak kétharmada fiatalabb volt egyévesnél. Ami pedig a felszerelést illeti, miután az országnak 1848 előtt nem volt hadiipara (ipara is alig), a fegyverzetet kezdetben a hazai császári raktárakból, illetve külföldi szállításokból fedezték. Ezek a lehetőségek azonban 1848 őszétől jelentősen beszűkültek, illetve megszűntek. Így maradt a hazai gyártás, amit sikerült ugyan megszervezni, de ez nem változtatott azon, hogy a honvédsereg mindvégig komoly fegyverzeti és felszerelési hiányokkal küzdött – magyarázta a hadtörténész. Hermann Róbert azonban figyelmeztetett: a körülmények ellenére számos alakulat kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az 1848 május–júniusában felállított első tíz honvédzászlóalj közül figyelemre méltó például a szegedi 3. és a kassai 9. (az úgynevezett vörössipkás) zászlóalj, a tüzérségünkről pedig sokat elárul, hogy az osztrák és az orosz fél is azt hitte: a magyaroknak francia tüzéreik vannak. A katonák és tisztjeik motivációja eltérő volt. Az első tizenkét honvédzászlóalj, az 1848. augusztus–szeptember folyamán szervezett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak, a további önkéntes és szabadcsapatok esetében az önkéntesség elkötelezettséget feltételez. Ugyanez mondható el az intézetvezető szerint az 1848 őszén, illetve 1849 nyarán hazaszökő, külföldön állomásozó huszáralakulatok tagjairól is. Ám az 1848 őszétől „kötelezően” kiállított honvédalakulatokról ezt nem állíthatjuk ilyen határozottan. – A tisztikar körében is sokfélék voltak a motivációk. A tényleges és nyugalmazott császári tisztek részint nemzeti elkötelezettségből, részint egzisztenciális okokból jelentkeztek nagy számban a honvédseregbe, ahová eggyel magasabb rangban vették át őket. Ugyanakkor azok, akik nem azonosultak az üggyel, 1848 őszétől több ütemben elhagyták a honvédsereget. Az első ilyen válság 1848 októberében zajlott le, amikor V. Ferdinánd király törvénytelennek minősítette a magyar országgyűlés tevékenységét. A következő hullám az október 30-i kudarcba fulladt schwechati csata után következett be, ezt követte az V. Ferdinánd lemondását, majd a főváros elfoglalását, végül pedig a függetlenség és a trónfosztás kimondását követő válság – részletezte Hermann Róbert. A hadtörténész hozzátette: – Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a hadi események, azaz az önvédelmi harc kilátásainak változásai sokkal komolyabb hatással jártak, mint egyes politikai jellegű sorsfordulók. Jellemző, hogy a trónfosztást követően alig egy tucat magasabb beosztású tiszt vonult vissza, s általában ki sem léptek a honvédseregből, hanem betegszabadságra mentek, vagy békealkalmazást kértek. A Károli intézetvezetője a sorsfordító orosz beavatkozásról fontosnak tartotta kiemelni, hogy – ellentétben a ma is dívó közvélekedéssel – nem a függetlenség és a trónfosztás kimondása okozta, hanem a tavaszi hadjárat magyar sikerei miatt került rá sor. – Az osztrák fővezérség már 1849. március végén egyre többször utalt erre a lehetőségre, mint amellyel megoldható a „magyar kérdés”, a hivatalos osztrák segítségkérés pedig másfél héttel korábban elment Szentpétervárra, mint ahogy a függetlenség és a trónfosztás kimondásának híre megérkezett Bécsbe – mutatott rá a szakértő. Miklós cár hadba szállásával az összeomlás elkerülhetetlenné vált. A hadtörténész rámutatott: maga az orosz haderő önmagában vagy harminc-negyvenezer fővel volt nagyobb, mint a honvédsereg, s akkor a két fél közötti minőségi különbségekről még nem is beszéltünk. A békekötésre ráadásul az osztrák fél 1848 októbere utáni teljes elutasító magatartása miatt már nem volt esély – Bécs elszánta magát a független Magyarország felszámolására. – A megtorlás az osztrák kormányzat kezdeti elképzelései szerint elsősorban a magyar politikusokat sújtotta volna; az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Szemere-kormány tagjait, a megyékbe és kerületekbe kiküldött kormánybiztosokat, a parlamenti képviselőket. Az, hogy a legsúlyosabb ítélet ne őket, hanem a honvédsereg azon tisztjeit érje, akik a császári-királyi hadsereg aktív vagy nyugalmazott tisztikarából kerültek át a honvédsereg felső katonai vezetésébe, alapvetően az új uralkodó, I. Ferenc József döntése volt. Az ok egyszerű: nem elsősorban a politikusoknak, hanem ezeknek a katonáknak köszönhető az a haderő, amely 1849 tavaszán a határokig kergette az osztrák sereget. Ezt a szégyent nem lehetett megbocsátani és megtorlás nélkül hagyni – magyarázta Hermann Róbert. A történésztől azt is megtudtuk, hogy a megtorlás már 1849 januárjában megkezdődött, amikor Budán kivégeztek egy Witalis Söll nevű honvéd őrnagyot, a tiroli vadászcsapat parancsnokát. 1849 márciusában az olasz önkéntesekből álló Frangepán-csapat főhadnagyát, Giovanni Baldini vasúti főmérnököt lőtték agyon azért, mert a császári hadsereg olasz nemzetiségű katonáit rávette az átállásra. S a sor hosszan folytatható 1849. október 20-ig. Akkor Pesten Mieczyslaw Woroniecki és Peter Giron honvéd alezredesek, illetve Karol d’Abancourt de Franqueville honvéd százados került a hóhér kezére. Az ő kivégzésük legfontosabb oka az volt, hogy így demonstrálják a világnak: a magyar szabadságharcban a „külföldi söpredék” is komoly, meghatározó szerepet játszott. – Ami pedig Aradot illeti, azt egyértelműen szimbólumnak szánták. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan komoly erődítmény, amit a honvédsereg 1848–1849 folyamán elfoglalt a császári-királyi haderőtől. S az erőd bevételének fő felelőse, Vécsey Károly vezérőrnagy nem véletlenül volt utolsó a kivégzettek sorában, hiszen az ő vétkét tartották a legsúlyosabbnak – fejtette ki Hermann Róbert. Végül a tizenhárom vértanúról szólva a Károli tanára közölte: – Az utókor hajlamos őket mind-mind hibátlan jellemű és katonai teljesítményű személyiségnek tekinteni. És valóban voltak közöttük egészen zseniális katonák, mint a Kossuth által semper victrixnek (örökké győztes) nevezett Damjanich János, a tavaszi hadjárat második felében a főváros előterében a császári-királyi fősereget hetekre lekötő Aulich Lajos. Voltak közöttük olyanok, akik mindig megbízhatóan teljesítettek, mint Vécsey Károly, aki elfoglalta Aradot, s majdnem elfoglalta Temesvárt is; Lahner György, a honvédsereg fegyverzeti és lőszerellátásának megszervezője és irányítója; a Komárom erődjét 1849 telén és tavaszán megőrző Török Ignác; a legreménytelenebb körülmények közepette is tejes erőbedobással harcoló Dessewffy Arisztid, Leiningen-Westerburg Károly és Poeltenberg Ernő – sorolta a hadtörténész. De Hermann Róbert azt is megjegyezte, néhányukról kiderült, hogy kitűnő ezred-, dandár- vagy hadosztályparancsnokok, ám egy hadtest élén, önálló vezénylőként már nem állják meg a helyüket. Ilyen volt Knezic Károly, Nagysándor József, Kiss Ernő. A kivégzettek között volt továbbá Schweidel József, aki betegsége miatt 1848. december vége után nem teljesített fegyveres szolgálatot, illetve Lázár Vilmos, aki félig-meddig véletlenül került be az aradi perbe, hiszen a IX–X. hadtest egyes maradványai az ő vezényletével tették le a fegyvert; de korábban hadosztály-parancsnokinál magasabb beosztásban nem szolgált, abban viszont kiválóan helytállt. Az aradiak emlékezetéről Medgyesy-Schmikli Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára beszélt lapunknak. – A golyó által kivégzett Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József; továbbá a kötél általi halállal elköltözött Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, valamint Vécsey Károly gróf haláluk pillanatában a magyar szabadságharc mártírjaivá váltak. Tiszteletük első megnyilvánulásaként az aradiak aznap este a vesztőhelyen, a vár tövében és a Maros partján gyertyát gyújtottak, és közösen imádkoztak a kivégzettekért, s két napra gyászba borult a város, bezártak a boltok is – idézte fel az eseményeket a Pázmány tanára. A történész szavaiból kiderült, hogy az elnyomás éveiben nyilvános megemlékezésre nem volt mód, még a tábornokok nevét sem szabadott kiejteni az utcán. A szájhagyomány útján terjedő történetek, az aradi tizenháromnak tulajdonított fohászok és utolsó szavaik révén viszont emlékük nem halványult el. Liszt Ferenc nekik ajánlotta „Funérailles – octobre 1849” című megrendítő zongoraművét. Népdalokat is költöttek az áldozatokról. Ezek közül a „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugara…” kezdetű, 56 sorból álló költemény ismertségét tekintve is kitűnik a sorból. Figyelemre méltó az is, hogy az 1850-es évektől megjelentek a Batthyány Lajos vonásait idéző Szent István-ábrázolások, 1860 után pedig néhol az idős Széchenyi István arca köszönt vissza az államalapítót mintázó alkotásokról. Az első aradi „emlékmű” Barabás Péterhez, egy későbbi országgyűlési képviselő, Barabás Béla édesapjához kötődik, akinek önéletírása szerint: „Volt az apám udvarában egy kiszáradt eperfa. Éppen 13 főága volt. Ez a kiszáradt eperfa volt az első emlék, amellyel az aradi vár mellett elterülő zsigmondházi mezőn a vértanuk kivégeztetési helye megjelöltetett.” Az eperfa ágaira írták fel a kivégzettek nevét, és mellé egy keresztet is állítottak. A fa helyén 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet helyezett el, majd 1881-ben obeliszket állítottak ott fel. A legméltóbb emlékmű a város központjában álló Szabadság-szobor 1890-ből – ez Huszár Adolf és Zala György (a budapesti Hősök tere egyik szobrásza) munkája. Trianon után ezt a román állam elbontatta, s csak 2004-ben került vissza a helyére. Thorma János Aradi vértanúk – Október hatodika című gyönyörű festménye (1893–1896) mindmáig egyik ikonja lett a megemlékezéseknek. Az aradi vértanúk tisztelete a századfordulón már nem ütközött komolyabb akadályokba – tudtuk meg Medgyesy S. Norberttől. – Október 6. központi helyet foglalt el a közgondolkodásban, olyannyira, hogy 1956-ban a forradalom 16 pontja közül az egyik nemzeti gyásznappá és tanítási szünetté nyilvánítását követelte – mutatott rá Medgyesy S. Norbert. Elmondta például, hogy Aradon valójában nem tizenhárom, hanem tizenhat honvédtiszt lelte halálát. A kivégzettek között volt még Ormay Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, Kazinczy Lajos ezredes (Kazinczy Ferenc legidősebb fia), valamint Lenkey János tábornok is. Említésre méltó továbbá, hogy Batthyány Lajos miniszterelnököt annak ellenére ítélték halálra és végezték ki ugyancsak október 6-án Pesten, hogy 1848 nyarától kezdve mindvégig a békés megoldás lehetőségét kereste a bécsi udvarral, amíg 1849. január 8-án Pesten el nem fogták az osztrákok. Nagy Áron mno.hu / Magyar Nemzet Erdély.ma 2015. október 22.Életút a Cambridge-nek álmodott egyetemenDr. Feszt György marosvásárhelyi professzort a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Születésnapi ajándékként is kapta a kitüntetést, hiszen idén szeptemberben töltötte 90. életévét. A kitüntetéssel a farmakológia területén kifejtett hosszú munkásságát értékelték. A nyugalmazott professzorral az indulásról, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről, a homeopátiás készítményekről és a helyes gyógyszerhasználatról beszélgettünk. – Mi vonzotta az orvosi pályára? – Apám orvos volt, majd 1945-től egyetemi tanár, egy időben a marosvásárhelyi orvostudományi egyetem dékánja, majd halála előtt pár évig rektora. Az 1872-ben alapított és a Ferencz József nevét viselő kolozsvári egyetemen – amely Magyarország második egyeteme volt – tanult s fiatal tanársegédként dolgozott. 1919-től kezdve gyakorló belgyógyász és röntgenorvos volt, az egyik első erdélyi röntgenológus, aki még a tudományág nagyjainál tanult. Amikor 1945-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem orvosi kara átköltözött Marosvásárhelyre, a karnak ő lett a dékánja, Csőgör Lajos professzor volt a rektor. Apám aránylag fiatalon, 63 éves korában halt meg. Jómagam a Kolozsvári Református Kollégiumba jártam elemi és középiskolába 1932 és 1944 között. Ma is szeretettel és tisztelettel emlékezem középiskolai tanáraimra. Az akkori kollégiumnak olyan erős tanári kara volt, hogy 1945 után többen egyetemi tanárok lettek. Középiskolában nagyon érdekelt a kémia. Esténként mindig az apám rendelőjében, az ő íróasztala mellett tanultam. A könyvespolcról elővettem egy-egy orvosi könyvet, atlaszt, nézegettem az ereket, az idegeket, így aztán az orvosi felé irányultam. – Az orvosi pálya egy sajátos területén, a farmakológián kötött ki. Miért döntött a gyógyszertan mellett? – 1950-ben végeztem el az orvosi egyetemet. Az orvostudományi szakmák közül elsősorban a kémia érdekelt, és későbbiekben sem vonzott igazán az orvosi gyakorlat. Fiatalon klinikán is dolgoztam, de az 1949–50-es tanévtől megragadtam az egyetem gyógyszertani, vagyis farmakológia tanszékén. Megjegyezném, hogy a farmakológia nem tévesztendő össze a gyógyszerészettel. A farmakológia orvosi szakma: azzal foglalkozik, hogyan hatnak a gyógyszerek a szervezetben. Ezzel szemben a gyógyszerészet a gyógyszerek készítésével és fizikai-kémiai összetételével foglalkozó tudományág. – Munkássága során többek között az idegrendszerre ható gyógyszerek és a gyógynövények hatását is kutatta. Az ötvenes években mennyire volt fejlett a pszichiátria? – Ez az orvostudomány különösen érdekes terület volt, mert az ötvenes évek táján – amikor a gyógyszertanra kerültem – óriási haladás történt az idegrendszerre ható gyógyszerek kifejlesztése terén. Akkor jelent meg a pszichofarmakológia, a lelki életre ható modern gyógyszerek csoportja, amely forradalmasította az elmebetegségek kezelését. A nyugtató hatású neuroleptikumok megjelenésével nem kellett a nyugtalan elmebetegeket tartósan bezárva tartani, mert megfelelő gyógyszeres kezeléssel otthon, családi körülmények között is gondozni lehetett őket. A pszichofarmakológia kifejlődésének az időszakában mindez nagyon érdekelt. Főként azt vizsgáltam, hogy az új szerek a vegetatív idegrendszeren keresztül miként befolyásolják a különböző szervek működését, a vérnyomást, a szívműködést és az anyagcserét. A farmakológia határterület a klinikai és az állatkísérletes orvostudomány között. Ma már két ága van: az experimentális, állatkísérletes és a klinikai. Ez utóbbi a beteg szervezetben vizsgálja a gyógyszerek hatásmechanizmusát. A gyógynövények közül főleg a vizelethajtókat vizsgáltam. Obál Ferenc professzor tanítványaként és később munkatársaként kezdtem tudományos kutatómunkát végezni. – Évtizedeket töltött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Hogyan élte át a változásokat, és milyen esélyt lát az önálló magyar kar megalakulására? – 1945-ben Kolozsváron két egyetem működött: a korábban Ferdinánd király, majd a világhírű román tudós, Victor Babeş nevét viselő egyetem és a magyar egyetem, amely 1945-ben vette fel Bolyai nevét. A két egyetem intézetei jól megfértek egymás mellett, mígnem 1960-ban megtörtént az egyetemek egyesítése. Az orvoskarnak klinikákra volt szüksége, de a kolozsvári klinikákon a magyar orvoskar nem kapott helyet. Ezért kerestek egy másik várost a működéshez. Végülis Marosvásárhelyben állapodtak meg, ahol megfelelőnek tartották az üresen álló egykori hadapródiskolát és a körülötte levő gyönyörű parkot. A fáma szerint Ludány professzor azzal a felkiáltással tért vissza Marosvásárhelyről Kolozsvárra, hogy az új egyetem olyan lesz, mint a Cambridge. Eldőlt, hogy az orvoskar átköltözik Marosvásárhelyre. Az 1948-as tanügyi reform az orvoskarokat leválasztotta a tudományegyetemekről és önálló orvosi és gyógyszerészeti egyetemekké alakította át, így a vásárhelyi kar is Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté alakult. Ez eredetileg magyar tannyelvű egyetem volt, ahogy a Bolyai Tudományegyetem is. 1962-ben lett kétnyelvű az oktatás, olyan módon, hogy az előadások mind a két nyelven folytak, de a gyakorlatok csak románul. Ez azt jelentette, hogy a gyakorlatvezető tanársegédi kar számottevően bővült román kollégákkal. Nem szerveztek külön román és magyar kart, hanem egy fakultás keretében folyt a kétnyelvű oktatás. A hallgatóságban általában fele-fele volt a magyarok és a románok aránya. Mivel a gyakorlatok román nyelven folytak, a tanársegédi utánpótlás román irányban fejlődött jobban, a magyar anyanyelvű tanszemélyzet, az előadók utánpótlása gyengült. A jelenlegi oktatási törvény multikulturális egyetemnek tekinti a MOGYE-t. Azt írja elő, hogy a multikulturális egyetemeken önálló karokat, fakultásokat lehet szervezni. A vásárhelyi egyetem vezetősége az oktatási törvény lehetőségét figyelmen kívül hagyja, és emiatt nem alakult meg külön magyar és román nyelvű kar. A magyar nyelven történő oktatás háttérbe szorult, a magyar nyelven oktatók számaránya lecsökkent. A magyar oktatók érvényesíteni szeretnék a tanügyi törvénynek azt a kitételét, hogy önálló kart alakítsanak, de a jelenlegi vezetőség ebben egyelőre nem partner. – A gyógyszeripar nagyon gyorsan fejlődik és valóságos nagyhatalommá vált a világpiacon. Hogyan vélekedik erről? – A 19. század végén, amikor megjelentek a szintetikus, nem növényekből származó gyógyszerek, a gyógyszervegyészet egyre gyorsabb ütemben fejlődött. Az ötvenes évektől háttérbe szorult a gyógyszertárakban történő gyógyszerkészítés, amikor az orvos által előírt anyagokból állít elő gyógyszert a patikus. Ma a gyógyszertárak többsége csak az iparilag gyártott készítményeket kínálja. Marosvásárhelyen is aránylag kevés az olyan gyógyszertár, ahol készítenek is gyógyszereket. A gyógyszervegyészeti ipar a vegyiparágak közül az egyik leggyorsabban fejlődő és legjobban jövedelmező üzletág lett. Az előállított készítmények többsége úgynevezett generikus készítmény: a különböző vállalatok egy korábban sikeressé vált vegyi anyag licenszét megszerezve állítják elő. Ezeknek a gyógyszereknek ugyanaz az összetétele, mint az eredetileg kifejlesztett régi gyógyszeré. Ezért van az, hogy sok gyógyszerkészítő cég világszerte bizonyos hatóanyagú gyógyszert kínál más-más néven. – Mi a véleménye a homeopátiás készítményekről? – Szerintem ez egy túlhaladott tanítás. Hahneman – aki ezt az irányzatot létrehozta – abból a feltevésből indult ki, hogy az anyagok hígításával erősödik a hatásuk. Emiatt olyan mértékű hígításokig is elment a homeopátia, ami bizonyítottan hatástalan. A farmakológia képviselői a homeopátiás készítményeket nem tartják értékesnek. Egy előnyük azonban biztosan van: nem ártanak. A homeopátia irányzata arra késztette az orvosokat, hogy gondosabban figyeljék a beteget, a tüneteket. Az orvostudomány a középkortól kezdve nagy elméleti háttérrel is rendelkezett: teóriákat állítottak fel a betegségekről, amelyeket aztán sorra megdöntöttek. A homeopátia a betegségek pontosabb megismerésében segített, de a mai orvoslás nemcsak a tüneteket kezeli, hanem próbálja felfedni és leküzdeni a betegségek okait is. – Szakemberként, kutatóként mit tanácsol azoknak, akik kételkednek a gyógyszerek hatásában, félnek a mellékhatásoktól vagy éppenséggel túl sok gyógyszert fogyasztanak? – Az arany középút a helyes! Egyaránt helytelen a gyógyszerek túlzott használata és a gyógyszertől való teljes idegenkedés. Vannak életmentő gyógyszerek. Fontos szempont, hogy az orvos tanácsára szedjünk gyógyszert, és nem a barátnő vagy az ismerősök által ajánlott készítményeket és adagokat. Nincs olyan gyógyszer, amelynek ne lenne mellékhatása is. Általában minél nagyobb az adag, annál több mellékhatás jelentkezhet. Vannak kedvező mellékhatások is: egy gyulladáscsökkentő szernek a fájdalomcsillapító hatása például hasznos mellékhatás. De lehetnek veszélyes vagy káros mellékhatások is. Ezért fontos, hogy az orvos utasításait betartsuk, s figyeljünk az egyén sajátos gyógyszerérzékenységére is. – A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével több évtizedes munkásságát értékelték. Mennyire elégedett szakmai pályájával? – Nagy megtiszteltetésként vettem át a magas állami kitüntetést, nagyon örültem annak, hogy mind a kutatásban, mind az orvosképzés terén végzett tevékenységemet Magyarországon is ismerik és értékelik. Évtizedeken keresztül arra törekedtem, hogy mindkét területen jó eredményeim legyenek. Feszt György Kolozsváron született 1925. szeptember 15-én. 1950-ben végezte el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, s a farmakológiai tanszéken kapott tanársegédi állást Obál Ferenc professzor mellett. 1963-ban lesz az orvostudományok doktora, a gyógyszertan egyetemi tanára. Mintegy nyolcvan dolgozata jelent meg hazai és külföldi szaklapokban a gyógyszerhatástanról, kutatta az idegrendszerre ható gyógyszerek és gyógynövények hatását. Társszerzője az 1964-ben kiadott Farmacologie című tankönyvnek. Nyugdíjazását követően az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának élén tevékenykedett, az egyesület vezetősége 2005-ben Mikó Imre-emléklappal ismerte el kiemelkedő teljesítményét, a Magyar Tudományos Akadémia 2011-ben az Arany János-díjjal és -éremmel tüntette ki. Simon Virág Erdélyi Napló (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
